Hencze Tamásra emlékezünk

Képző


hencze_tamas_600x395.png
Fotó: youtube.com

Hencze Tamás 1938-ban Szekszárdon született. Kirakatrendezőnek tanult, majd dekoratőrként és reklámgrafikusként dolgozott. A művész 1960-tól a Zuglói Kör tagja volt, 1961-ben kijutott Párizsba, ahol a neoavantgárd képzőművészeti stílusok mély benyomást tettek rá. Az Iparterv I?II. (1968?69) kiállításain op-art stílushoz közelítő képeivel szerepelt.

Az 1960-as évek közepén színes és szürke gesztusfestészettel kísérletezett, majd megtalálta sajátos képtípusait. A vásznakra négyzetháló elrendezésben sokfokozatú árnyékkal kísért, elmosódó szélű foltokat vitt fel szórópisztollyal, gumihengerrel. Munkái az op-art stílussal mutatnak hasonlóságot.

Az 1970-es évek elején a konceptuális művészet volt rá hatással, szitanyomatokat, land art vázlatokat alkotott. Emellett akciózott is: vásznakat égetett el, ebből diasorozatot készített.

Folyamatosan foglalkoztatta a festészet határainak feszegetése, újraértelmezése. Az 1980-as évek végére alakult ki sajátos festési nyelvezete: gumihengerrel és takarással egyenletes színt és tónust ért el, majd a forma közepétől a széle felé haladva sötétebb tónusokkal illuzórikus térhatást keltett. Ekkor festette háromszög alakú piramis és trapéz képeit formázott vásznakra.

Számos kollektív és önálló kiállításon szerepelt itthon és külföldön, 1980-ban pedig részt vett a Velencei Biennále magyar pavilonjának tervezésében. Egyéni tárlattal 2004-ben szerepelt a KOGART Házban.

Hencze Tamás 2004 óta volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Munkásságát többek között Pannónia Biennále-díjjal (1969), érdemes művész kitüntetéssel (1989) és Kossuth-díjjal (2004) is elismerték.

Az elhunytat az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családdal egyetértésben saját halottjának tekinti.

Forrás: MTI/Kultúra.hu

Fotó: Virág Judit Galéria, deakgaleria.hu