Hermann Hesse
Augusztus 9-én történt
„Az embernek eleve nincsen semmije, ami ténylegesen az övé lehetne, mert bármit bármikor elveszthet, bármit elvehetnek tőle, bármi bármikor elromolhat, elvesztheti az értékét, és ha véletlenül hosszan megmaradna az ember látszólagos tulajdonában, a halálba már végképp nem viheti magával. Itt kell hagyjon az ember mindent, bármiről is hitte azt, hogy az övé” – állítja a ma hetvenegy éves gitáros, énekes, dalszerző, előadóművész, Laár András, a KFT együttes és a L’art Pour L’art Társulat egykori oszlopos tagja, Besenyő Pista bácsi figurájának megformálója.
Július 2-án történt
Ma ünnepli ötvenkilencedik születésnapját Györgyi Anna Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a Madách Színház, az Arany János Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Bárka Színház, az Új Színház, a Magyar Színház és a Miskolci Nemzeti Színház előadásaiban, illetve a Hat hét, a Veszettek, A boldogság színe, a Nincs kegyelem és a Drága besúgott barátaim című filmekben láthattuk. Mindemellett gyakran szinkronizál, többek között Audrey Hepburn, Meg Ryan, Julia Ormond, Juliette Binoche és Audrey Tautou magyar hangjaként vált ismertté.
Augusztus 9-én történt
Ma ünnepli negyvenkilencedik születésnapját Audrey Tautou César-díjas francia színésznő, aki a 2001-ben bemutatott Amélie csodálatos élete című film főszereplőjeként lett világhírű, de a 2006-os Da Vinci-kódban is emlékezeteset alakított Tom Hanks és Jean Reno oldalán. Az utóbbi években többek között a Tékozló szív, a Tajtékos napok, A mélység kalandora és A karácsonyi mentőakció című filmekben láthattuk.
Világválogatott: Darvasi László szubjektív 11-e a világirodalomból
Egy neves irodalmár, több világirodalmi klasszi(ku)s – világválogatottunk következő részében Darvasi László legnagyobb világirodalmi élményeiről olvashatunk.
Július 2-án történt
1936-ban ezen a napon született a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, Karinthy-gyűrűs magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja, Hofi Géza.
Hesse ma is aktuális
Hatvan éve, 1962. augusztus 9-én hunyt el az egyik legolvasottabb német író, a hippinemzedék bálványa, Hermann Hesse. Hat megkerülhetetlen könyvével emlékezünk a Nobel-díjas alkotóra, aki fiatalok tömegeit késztette lelki önvizsgálatra.