hírek

Török festmény a Hazai-könyvtárban

The lonely Minaret, azaz a Magányos minaret című festményét adományozta szeptember 21-én Şakir Fakılı, a Török Köztársaság magyarországi nagykövete a Hazai György Könyvtárnak. „Şakir Fakılı nemcsak jó diplomata és nagyszerű nagykövet, hanem nagy festő is” – mondta el dr. Hóvári János nagykövet, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója az átadón.

Melyek a legjobb filmek?

Filmkritikusok szavazatai alapján ’58-ban összeállították az addig készült legjelentősebb filmek listáját, mely a Brüsszeli tizenkettő nevet kapta. Ennek mintájára született meg később a Mannheimi, valamint a Budapesti tizenkettő. Mi pedig ezeket alapul véve úgy döntöttünk: cikksorozatot indítunk, és megkérdezzük a magyar film jeles alkotóit, mi az ő „tizenkettőjük”. Tasnádi István és Lichter Péter listája következik!

Fluxus a Ludwigban

Fluxus és barátai címmel látható kiállítás szeptember 22-től a budapesti Ludwig Múzeumban, ahol a Maria és Walter Schnepel Kulturális Alapítvány és Gyűjtemény műtárgyaiból mutatnak be válogatást. A Fluxus egy nemzetközi művészcsoport, mely az 1960-as évek elején jött létre George Maciunas litván művész vezetésével. A tárlat november 26-ig megtekinthető.

Ahol a bábok életre kelnek

Van egy pár, akiknek a bábszínház az életük. Akik elkészítették Magyarország első önműködő bábszínházát, ahol a bábokat egy szerkezet mozgatja. Így szemünk előtt elevenednek meg egy cirkusz hétköznapjai: az otthonkás néni a kötélen egyensúlyoz, a cirkuszigazgató a fürdőkádban rejtvényt fejt. A bábszínház készítői: Sipos Katalin és Sisak Péter pedig eközben már a következő előadásukon dolgoznak…