hírek

Ezt sehol máshol nem láthatod!

New York, London, Manchester és Torontó után hazánkban is bemutatják Alföldi Róbert rendezésében a Prima Donnát. A június 28-ai bemutatóra maga az amerikai popsztár és szerző: Rufus Wainwright is ellátogat. A darabot a közönség az Armel Opera Festiválnak köszönheti, amely már 10. éve hozza el a színházba és tévé elé ülőkhöz a kortárs operákat. Előadásaik semmi máshoz nem foghatóak.

A tizedik Ördögkatlan

Tizedik alkalommal rendezik meg idén az Ördögkatlan Fesztivált. A sokszínű művészeti rendezvényen augusztus 1-jétől 5-éig négy dél-baranyai településen, Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden az újdonságok mellett visszatekintenek az elmúlt tíz évre is. Koncertekkel, színházi előadásokkal, valamint irodalmi programokkal várják az érdeklődőket – jelentették be május 31-én.

A kortárs képzőművészet szemlélete

Térben – Síkban – Szemléletben címmel nyílt kiállítás a Balassi Intézetben április 12-én. A monumentális teret egy többszereplős tárlat tölti meg, lehetőséget adva arra, hogy sajátos viszony jöjjön létre művek és alkotók között. A kiállítás koncepciójáról, képző- és iparművészetről beszélgettünk a tárlat kurátorával, Simonffy Mártával, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnökével.

Új lakók is költöztek a Szentendrei Régi Művésztelepre

Régi-új művészekkel gazdagodik a Szentendrei Régi Művésztelep, miután annak műteremlakásaira írt ki idén ismét pályázatot a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (MANK Nonprofit Kft.), sok korábbi bérlő hosszabbíthatja meg ugyanis szentendrei alkotói tevékenységét.

Jövőre is vár a Víg

Rekordot döntött a Vígszínház, a tavalyi évadban ugyanis 400 ezer nézőt vonzottak be darabjaikkal. A nézőszámrobbanás oka a mindig merész és izgalmas műsorterv, amely a jövő évadban sem alakul másként. „Nagy kihívások, nagy kalandok, nagy vállalkozások várnak ránk” – nyitotta meg a 122. évadbemutató és az előző évadot értékelő sajtótájékoztatót a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő.

Idén is lesz Kaláka Fesztivál

Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, a Budapest Bár, a Dresch Quartet, a Fonó együttes, a Kerekes Band és természetesen a Kaláka – csak néhány előadó a 38. Kaláka Fesztivál fellépői közül. Kiállítások, családi programok az idén 40 éves Bükki Nemzeti Park jubileuma alkalmából. Koncertek a 200 éve született Arany János tiszteletére. Mindez Egerben és a csodálatos Bükkben.

Filmek térből és időből

A filmtörténet első önálló, egységes stílusirányzata, a német expresszionizmus alapjaiban határozta meg a későbbi filmek képi világát, hatását pedig még ma is érezteti. Amit ez a korszak egyebek mellett megtanított: nincs szükség számítógépes trükkökre ahhoz, hogy rettegjünk, ha épp az a film egyik legfőbb célja. Cikkünkben a húszas évek (és persze a 21. század) Németországába utazunk.