hírek

Itt a helyed!

Koncertekkel, kiállításokkal, valamint színházi és táncelőadásokkal várja az érdeklődőket a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál március 31. és április 23. között. Az 1981-ben indult Budapesti Tavaszi Fesztivál a nemzetközi művészeti szcéna kiválóságait és a hazai kulturális élet legjobbjait emeli programjába és hozza el Budapestre. A rendezvény idei hívószava: #ittahelyed.

#bárcsakvégetérne

Megnéztük a #Sohavégetnemérős című zenés játékfilmet a kolléganőmmel a Magyar Filmhét keretében, és jól megírtuk, mit gondolunk. Három epizódról ő, háromról pedig én mondtam véleményt. Előre jelzem: lehet benne spoiler, ami szerintünk nem gonoszság, hiszen a filmet 2016 decembere óta vetítik. Kritika csak erős idegzetűeknek.

Lépjünk ki magányunkból!

Merjünk kicsik is lenni, és nézzük meg, mit tud a kis közösségünk együtt létrehozni! Lépjünk ki a magányunkból, és alakítsuk hazánkat olyanná, amilyenné szeretnénk! Ebben leginkább a kultúra lehet segítségünkre. A Kultúrházak éjjel-nappal országos eseménysorozat is azt bizonyította: sok ezer lakost megmozgathat és összehozhat a hagyományok ápolása és a művészetek szeretete.

A hangszerek vonzásában

Gitár és basszusgitár, dob, billentyűs hangszer, ének- és elektronikus zenei tartozékok. Sok gyerek először veheti kézbe ezeket a hangszereket, elindult ugyanis a nyolc hazai várost meglátogató, majd a Várkert Bazárban záruló Hangszert a kézbe című program. Az első állomás Szolnok, ahova február 28. és március 4. között várják a zene iránt érdeklődőket.

Kétszáz éve született Arany János

Idén március 2-án lesz 200 éve annak, hogy Arany János megszületett, így a 2017-es évet Arany János bicentenáriumává nyilvánították. A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett sajtótájékoztatón bemutatták az emlékévvel kapcsolatos programokat, illetve az Önarckép Álarcokban című központi kiállítás tematikáját.

Őszinte lelkek tánca

Bármire lehet táncolni és mindenre, sőt még a semmire is. Ez csupán egy a sok érdekes következtetés közül, amelyet a közönség a Mi a kortárs tánc és hol vagyok ebben én? című előadásból levonhatott. Az interaktív produkcióban Lőrinc Katalin mesternő és az Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei vettek részt február 24-én a Pesti Vigadóban.

Jöjjön divatba a filmklub!

„Na, drágaságaim! Ez nem mozi, hanem filmklub” – mondta Réz András az „újak kedvéért” a Müpamozi február 27-ei estjén, ahol a törzsközönség körében Andrzej Wajda Minden eladó című filmjét néztük és vitattuk meg. Nagy örömmel és lankadatlan lelkesedéssel folytatjuk tehát filmklubos kalandozásunkat és továbbra is azt ajánljuk: mindenki járjon filmklubba! Mert érdemes.

Horrorisztikus előadás a Belvárosiban

Színházi előadás készül Ladislav Fuks A hullaégető című hátborzongató regényéből. A főhőst, Karel Kopfrkingl krematóriumi szakembert Gálvölgyi János alakítja, aki a könyv alapján forgatott 1968-as csehszlovák filmben a főhős magyar hangja volt. A náci Willi karakterét Schruff Milán formálja meg. A darabról Pelsőczy Réka, az előadás rendezője mesélt. INTERJÚ