hírek
Történelem és identitás
Nemzetállamok és kisebbségek címmel jelent meg Arday Lajos történész, politológus lejújabb tanulmánykötete, amely 25 év munkáját foglalja össze. A kötet nemcsak az érdeklődő nagyközönségnek, hanem a tudományos közegnek is szól, hiszen történelmi összefoglalók mellett tartalmaz elméleti jellegű írásokat is. A Budapesti Corvinus Egyetem egykori előadójával a kötet felépítéséről és tartalmáról, a nemzetállamok sorsáról beszélgettünk.
Program a táncművészekért
Új táncművészeti programot indít a Nemzeti Kulturális Alap a magyarországi hivatásos táncművészet fiatal alkotói, koreográfusai és előadóművészei számára. Az Imre Zoltán Programra 2017-ben 100 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere január 20-án.