hírek

Állva maradni

Az alkotói válságról, a szabadságkeresésről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, melyet november 3-ától vetítenek a magyar mozikban. A szexuális feszültséggel átitatott, fordulatokkal teli alkotást a cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában mutatták be.

Elkelnek a műtárgyak

Czóbel Béla száz évig lappangott festménye mellett Rippl-Rónai József egy és Aba-Novák Vilmos két mesterművére, valamint számos további különleges műtárgyra lehet licitálni a BÁV 69. művészeti aukcióján november 9-én és 10-én a MOM Kulturális Központban. A kétnapos árverésre rendkívül koncentrált anyag gyűlt össze, melyben minden műtárgytípus képviselteti magát.

Brahms-maratonnal indul az év

Johannes Brahms kerül a középpontba jövőre a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa egész napos zenei maratonján. A nagy német zeneszerző négy szimfóniája mellett zongoradarabjai, valamint kamara- és kórusművei is elhangzanak 2017. január 22-én, a magyar kultúra napján. A Müpa és a BFZ 2008 óta rendezi meg maratoni hangversenysorozatát.

Történetek Wellhellóra

Nem akartunk színészkedni – mondta Diaz, a Wellhello egyik tagja a róluk szóló, #Sohavégetnemérős című film sajtótájékoztatóján. A november 2-ai eseményen elhangzott: nemcsak színészi, hanem alkotói részről is generációs film született, csupa fiatal tehetség vett részt az elkészítésében.

Őszi-téli olvasmányok gyerekeknek

Megérkezett a hideg, amely egyre inkább a négy fal közé szorítja a gyerekeket is. A világ azonban így is kitárulhat előttük a könyvek által. Mit kínál az ősz a legkisebbeknek és a nagyobbaknak? Milyen olvasmányokat adjunk a gyerekek kezébe, amelyek megszerettethetik velük az olvasást? Összegyűjtöttük az ősz során megjelent legizgalmasabb könyveket.