hírek
Vladimir Potapov-kiállítás
A Budapest Art Factory új, július 7-től látogatható kiállítása keretében Vladimir Potapov orosz képzőművész munkáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Potapov új sorozata Magyarország kultúrájának történelmére tekint vissza, amelyben a múltbéli magyar popzenei szcéna ismert alakjait vonultatja fel.
Visszakapta a MANK az alkotóházat
Az 1980-as évektől szolgált a művészek nyugat-magyarországi központjaként a Hédervári Alkotóház, amely 2016. június 29-én, hosszas bírósági pereskedés után került vissza jogos tulajdonosához, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-hez (MANK). A kastélyban 2016. július 3-án, 9 és 10 óra között sajtó- és lakossági bejárást tart a tulajdonos.
Amit nem emelsz, szüntelen süllyed
A Pannon Filharmonikusok (PFZ) alapélménye a megújulás. Alakulásakor az együttes Horváth Zsolt igazgatóval az élén azt a célt tűzte ki, hogy országosan elismert zenekarrá válik, amelyre büszke lehet hazánk. A zenekar sikerrel járt, és új tervei vannak: az európai zenei élet világszínvonalú tagjává szeretne előlépni. A megvalósításról Horváth Zsolttal beszélgettünk, akit újabb öt évre neveztek ki a társulat élére.
Több millió virág Debrecenben
A világ egyik legismertebb épületvetítő művésze, Bordos László Zsolt 3D mapping művész érkezik az 50 éves Debreceni Virágkarneválra. A virágkompozíciók, nemzetközi és hazai sztárok, több mint ezerötszáz fellépő közreműködésével pedig felejthetetlen összművészeti látványosságra is várják majd az érdeklődőket a Nagyerdei Stadionba. Tánc, zene és temérdek virág – mindez Debrecenben.
Színházak találkoznak Vácott
Öt országból hat színházi produkciót láthat a közönség az idei V4 Fesztivál és Színházi találkozón – jelentette be a házigazda, Kis Domokos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója a június 28-tól július 3-ig tartó rendezvény sajtótájékoztatóján, az intézményben. A kísérő rendezvények sorában koncertet ad a Tankcsapda, az Early Bird, a Halott Pénz, a Kiscsillag, a Quimby és a Jazztelen is.
Ott lehetünk a forradalomban
Nem kell választania a mozi és a tárlat között annak, aki a Terror Háza Múzeum új, időszaki kiállítására érkezik. Magyarországon eddig sosem látható módon, 360 fokban tekinthetjük meg, mi történt 1956-ban. Részeseivé válhatunk a forradalomnak, ott lehetünk az éneklő, skandáló tömegben, a harcokban, és érezhetjük, hogy a nemzetünket ugyanaz az akarat és bátorság vitte előre a szabadság felé.
Megnyílt a Modigliani-kiállítás
Megnyílt az olasz festőművész, Modigliani életművét bemutató, első nagyszabású magyarországi kiállítás június 28-án a Magyar Nemzeti Galériában. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a megnyitón hangsúlyozta: Modigliani felismerte a tehetségét és volt bátorsága ahhoz, hogy a saját korában másképpen alkosson, mint kortársai.
Oszmán hercegnők Szigetváron
Két oszmán hercegnő látogat Magyarországra jövő héten a Zrínyi-emlékév keretében, egyikük a Franciaországban élő írónő, Kenizé Mourad – mondta dr. Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke. Hozzátette: az Oszmán-háznak több száz tagja él szerte a világban. A két hercegnőt a Magyarországhoz fűződő különleges kapcsolataik hozzák hazánkba.