hírek
Máris közel tízezer látogató a Csontváry-kiállításon
„A magányos cédrus – Csontváry géniusza” című kiállítás július 7-én nyitotta meg kapuit a közönség előtt a volt Honvéd Főparancsnokság épületében. A Csontváry életművet gyakorlatilag teljesen felölelő nagyszabású tárlatnak már az első húsz napja hatalmas siker, hiszen eddig közel tízezren voltak rá kíváncsiak.
József Attila mint bébiszitter
„Ez a zenekar olyan, mint a Prodigy – évente csak egy-két koncertet ad Magyarországon” – kezdett bele az estébe július 27-én, Kapolcson, a Kaláka Versudvarban Lovasi és a Véletlen. Az együttes megalakulásának célja Lackfi János verseinek népszerűsítése volt: a Hangzó Helikon sorozatban megjelent, zenébe formált Lackfi-sorok pedig jól mutatnak a színpadon is.