hírek

Át kell adnunk egymásnak mindazt, amit tanultunk

A június 9-én, az Akvárium Klub VOLT Music Barban tartott Minket a tánczene-szó hozott össze című beszélgetésen dr. Csatári Bence, Prieger Szabolcs és Tóth Tamás osztották meg gondolataikat a Cseh Tamás Programmal, valamint a hazai könnyűzene múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban.

Értékesebb születik abból, ha kockáztatunk

A saját maguk szerint is furcsa nevű Ivan & the Parazol tavasszal passzolóan furcsa című dallal jött ki („Modernial”), ami véleményük szerint előrevetítette, hogy mire számthatunk ősszel megjelenő albumoktól. A zenekarral 2015-ről, a készülő lemezről, valamint legújabb, Grand Club című számukról annak debütálásán, a Belvárosi Fesztiválon beszélgettünk.

Tízezredik látogatóját fogadta a Csók István-kiállítás

A Csók150 Emlékév alkalmából rendezett, a „Derűs élet festője” című Csók István - kiállítás tízezredik látogatóját fogadta április 17-én. Sárváry István, a Miniszterelnökség Parlamenti Államtitkárságának kiemelt kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a szerencsés tízezredik látogatót értékes ajándékcsomaggal jutalmazta.A Csók – A derűs élet festője című kiállítás tematikus egységekre bontva közel 70 festménynek és a mester számtalan személyes tárgyának bemutatásával ad átfogó képet a majdnem nyolc évtizeden át alkotó művész életművéről.