hírek

Színházak fesztiválja Kisvárdán

Huszonöt előadást – közte tizenöt versenyelőadást – láthat a közönség a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválján június 22. és 30. között a felső-szabolcsi kisvárosban – közölte a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója az MTI-vel. Nyakó Béla elmondta: a harmincadik évad díszvendége a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház lesz.

Nőként élni és alkotni

Miben más egy női festő, mint egy férfi? Vannak tipikus női és férfi stílusjegyek? Egyáltalán: mikortól beszélhetünk női festészetről, női alkotókról? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapott az, aki március 8-án ellátogatott a Múzeum+ programsorozat e havi estjére, ahol a nőké volt a főszerep.

Film, mely tükröt tart nekünk

A francia közoktatásnak állít tükröt Serge Bozon francia rendező Mrs. Hyde című filmje, amelyet március 15-étől játszanak a magyar mozik. „Abban bízom, hogy a film érzelmi hatást vált ki a végén. Az eleje inkább társadalmi és szociális komikum, aztán didaktikus-fantasztikussá válik, a film vége pedig igazából szomorú a számomra” – mondta el a rendező az alkotásról.

Tarolt a Testről és lélekről!

A Testről és lélekről című alkotás, Enyedi Ildikó rendezése nyerte el a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat! Az elismerést március 11-én este Budapesten, a Vígszínházban megrendezett gálán adták át, amelyen összesen 23 kategóriában hirdettek győztest. A 3. Magyar Filmdíj gálaestjén az öt műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában adtak át díjakat.