hírek
Magyar kutatók közreműködésével készült el az európai talajok sótartalomtérképe
Csaknem húszezer feltalajmintát elemeztek a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének munkatársai.
Kiírták a Kassák kortárs művészeti díj idei pályázatát
Kiírták a Kassák kortárs művészeti díj idei pályázatát, melynek nyertese bruttó 1,5 millió forintból hozhat létre új, az avantgárd művészet jelenségeihez kapcsolódó művet.
Megtörtént a Kolibri Színházban az átadás-átvétel
Hétfőn délelőtt sikeresen zajlott le a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban az átadás-átvétel a teátrum korábbi és új igazgatója között – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.
Kiss Diána Magdolna kapta az első Tompos Kátya-díjat
Kiss Diána Magdolna, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja kapta a Tompos Kátya-díjat, amit első alkalommal adtak át a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezett emlékkoncert keretében szombaton.
Huszonnégy új Látópont határon innen és túl
A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület Látópont Hálózatának 24 tagja kapott Látópont címet hétfőn Tatán. A címeket az egyesület alapítója és elnökségi tagja, Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára adta át.
Megvan, kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Földrajzi Olimpián
Hat hónapig tartott a kiválasztás, amelynek eredményeképp négy középiskolás utazhat a bangkoki megmérettetésre.
Rekordot kaszált a Sotheby's kortárs árverésén
Bár az aukciósház összességében csekélyebb bevételt könyvelt el, mint tavaly, de kevesebb tételt értékesített magasabb áron.
Az Oscar-díjakra a teljes magyar filmipar büszke lehet
„Gratuláció minden filmesünknek, Jancsó Dávidnak, hogy bekerült a legjobbak közé, Petrányi Viktória, Howard Ellis, Adam Goodman és Balika Gergő vezető producereknek, akik tehetségükkel és munkájukkal hozzájárultak a magyar filmgyártás újabb világsikereihez” – fogalmazott Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke annak kapcsán, hogy két Magyarországon forgatott produkciót, A brutalistát és a Dűne: Második részt is díjazták a vasárnap megrendezett 97. Oscar-gálán Los Angelesben.
Meg vannak számlálva az ázsiai gepárdok napjai
Világszerte már csak 17 példány maradt a kipusztulás szélén álló ázsiai gepárdokból – ismertette az iráni környezetvédelmi hatóság vezetője.
Ma este kiderül, lesz-e újabb magyar Oscar
Helyi idő szerint vasárnap este rendezi meg az amerikai filmakadémia 97. alkalommal az Oscar-díj-átadó gálát Los Angelesben. Jancsó Dávid A brutalista vágójaként esélyes az Oscar-szoborra.
Coppola lett a legrosszabb rendező, és még meg is köszönte
Joaquin Phoenix, Lady Gaga és a Joker folytatása is Arany Málna-díjat kapott.
Budapestre hozza a kolozsvári piacteret a Magyar Állami Népi Együttes
Izgalmas produkcióval várja az érdeklődőket a Magyar Állami Népi Együttes március 7-én a Hagyományok Házában: a Kolozsvári Magyar Napok tizedik évfordulójára készült műsorában a képzeletbeli kolozsvári piactér hangulatát varázsolja a színpadra a társulat, a néptánc és a népzene költői nyelvét használva.
Paul McCartney képei mutatják be a Beatles felemelkedését
A képek minimumára 12 ezer dollár, a bevétel egy részét a Los Angeles-i tűzvész okozta károk helyreállítására fordítják.
Újra Magyarországon a Fejedelmek aranya
Erdélyből visszaérkezett Magyarországra a Fejedelmek aranya kiállítás, amely ezüst- és aranypénzek, díszfegyverek és korabeli történetek segítségével nyújt betekintést az erdélyi fejedelemség világába. A tárlatot március 15-étől a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központban láthatjuk.
Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje rövidesen a hazai mozikban
Március 20-ától lesz látható a magyar mozikban Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje, amelynek világpremierjét február 14-én a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartották.
César-díj: Tarolt a Jacques Audiard redezte Emilia Pérez
Tarolt az Emilia Pérez a francia filmakadémia által odaítélt César-díjak kiosztóján: a Jacques Audiard rendezésében készült spanyol nyelvű zenés filmet hét kategóriában díjazták péntek este.