hírek
Kősziklára épített ház
Hármas könyvbemutatóval ünnepelték az Eötvös Collegium alapításának 120. évfordulóját október 26-án az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). A Kősziklára épített ház és A drága váza című köteteket, valamint a Muratáj című folyóirat újabb számát a szerzők, a szerkesztők és az egykori collegisták méltatták.
Folk-beat és gobelin a Szalonban
Minden hónap első péntekjén rendezik meg az Alkotóművészeti Szalont, melyen a különböző területeken alkotó művészek életét és munkáit ismerhetjük meg. Az idei ősz első találkozója október 6-ára esett, vendége pedig két kiváló, több nívós díjjal elismert művész, Péreli Zsuzsa képzőművész és Tolcsvay László zeneszerző, előadóművész volt.
Emlékérmék a reformáció alkalmából
Szilárdan őrizni kell a felismert igazságot és nyitottnak kell lenni az újra. Ezt üzeni a reformáció – mondta az emberi erőforrások minisztere október 30-án Budapesten, a Magyar Nemzeti Bankban (MNB), ahol a jegybank alelnökével bemutatta a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából kibocsátott emlékérméket.
Emlékkoncert Kodály tiszteletére
Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából adott gálakoncertet meghívott vendégeivel együtt a 100 tagú Cigányzenekar október 30-án a Zeneakadémián. A rendezvényen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: fontos, hogy létrejöhetnek olyan hangversenyek, ahol a népzene, a cigányzene és a 19. század zenéje is megjelenik.
Van egy író. Szeretem.
Ezzel a címmel rendez kétnapos fesztivált a Szépírók Társasága Esterházy Péter emlékére november 4-én és 5-én a Teslában. Kerekasztal-beszélgetésekkel, könyvbemutatóval, képzőművészettel, zenés programokkal várják az érdeklődőket. A két házigazda Bárány Tibor és Gács Anna lesz.
Rising Stars a Müpában
Három nap, hat koncert, kilenc fiatal tehetség, akikről minden bizonnyal sokat hallunk majd a jövőben: ezt ígéri a már hagyományossá vált programsorozat, az Európai Hangversenytermek Szervezetével (ECHO) közösen szervezett Rising Stars, melyet november 3. és 5. között rendeznek a Müpa Fesztivál Színházában.
Hazánkban a Pearl Jam-koncertfilm
Az Uránia Nemzeti Filmszínház november 11-én 19:30-tól exkluzív vetítésen mutatja be a Pearl Jam Let’s Play Two című zenés dokumentumfilmjét eredeti nyelven, angol felirattal. A világszerte mozivászonra kerülő alkotás Közép-Európában – Szlovákia és Ukrajna mellett – csupán Magyarországon lesz látható.
Egy példabeszéd közös megfejtése
A Menekülők című történelmi dráma díszelőadásával ünnepli a reformáció 500. évfordulóját október 30-án a Csokonai Színház. A teátrum, a Tiszántúli Református Egyházkerület és Debrecen városa „Akikre nem volt méltó e világ” címmel tavaly novemberben hirdetett közös drámapályázatot. A 45 érvényes pályamunka közül Győri L. János és Győri Katalin közösen írt műve nyerte el a pályázat fődíját.
90 éves Tornai József
Pályatársai és tisztelői köszöntötték 90. születésnapja alkalmából Tornai József Kossuth-díjas költőt, a nemzet művészét, a Magyar Írószövetség örökös tagját és egykori elnökét október 27-én este a szervezet budapesti székházában. Az est végén Tornai József úgy fogalmazott: hosszú élete alatt azt tanulta meg, hogy nagyon keveset tudunk a „rettenetes valamiről, amit az emberiség világnak keresztelt el”.