hírek
Dübörög az EFOTT
Tópart, napsütés, bulik és zene minden mennyiségben – kezdetét veszi a 2016-os EFOTT július 12-én Velencén. A sport, a turisztikai, a gasztronómiai és a kulturális programok mellett a zenefelhozatal is erősnek ígérkezik: a hazai közönségkedvencek közül többen extra produkcióval készülnek, a Rudimental pedig már most üzent a fesztiválozóknak.
Filmtörténeti élménypark nyílt
Átadták a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és Digitális Erőművet július 11-én Ózdon. A létesítményt 2,5 milliárd forintból az egykori kohászati üzemek területén alakították ki. Oktatási, kutatási, módszertani központ, hatalmas közösségi tér és kiállítás várja az érdeklődőket, valamint egy filmstúdió a hajdani Fúvógépház területén.
Gyerekek látogattak a Parlamentbe
„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak az anyaországi fiatalok számára, hanem a határon túl élő magyar gyermekek számára is lehetőséget nyújtsunk a találkozásra az itteni épített kulturális örökséggel. Szeretnénk, ha a segítségünkkel eljuthatnának színházba, koncertre, múzeumba is” – mondta el Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki a Parlamentben köszöntötte a gyerekeket.
Sötétből a világosságba
A Nemzeti Filharmonikusok július 16-i, martonvásári, szabadtéri hangversenyén Beethoven középső, hősinek is nevezett korszakába nyerünk bepillantást két, a korban forradalmian új hangvételűnek számító, hasonló gondolatvilágú remekművel. Mindkettő lényege, hogy a sötétből a világosságba vezet embert próbáló utakon, de végül győzelmi indulóval ünnepli a diadalt.
Hajdu Szabolcs elhozta a fődíjat
Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál című alkotás nyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt az 51. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban. A díjat Hajdu Szabolcs július 9-én este Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjének záróünnepségén vette át. A szekcióban 12 film versenyzett a fődíjért, a Kristály Glóbuszért.