hírek
Világhírű művészek a BFZ-vel
Egymilliárd 150 millió forint állami támogatást kap a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a 2016/2017-es évadra – jelentette be dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár március 10-én, a BFZ évadismertető sajtótájékoztatóján. A Művészetek Palotájában (Müpa) rendezett eseményen elhangzott: több világhírű művész, köztük Robin Ticciati is fellép a zenekarral.
Törékeny, gyarló, szánalmas és igaz
Pénz, barátság, becsület, helytállás – komoly témafelvetések, szokatlan környezetben, ragyogó színészi és színreviteli megoldással. Sebestyén Aba rendezőként debütált a Thália Színház színpadán David Mamet Amerikai bölény című darabjával. A rendezőt többek között a darab mondanivalójáról, aktualitásáról, valamint a címben rejlő jelképről kérdeztük.
A magyarok Vicuskája
Bár már gyerekként is a színészi pályára készült, és elsőre felvették a Színművészeti Főiskolára, országosan ismertté a mozi tette. Játszott a Kárpáthy Zoltánban, és egy nemzet zárta szívébe az Egri csillagokban nyújtott alakításáért. Igen, ő volt Vicuska, aki a királynő óhajával is szembeszegülve követte szerelmét, és vált erős asszonnyá, anyává. Venczel Vera pedig híres színésznővé. A művésznő éppen 70 éve, 1946. március 10-én született.
Magyar könyv nemzetközi polcon
A világ legjobb gyerekkönyvei közé került fel Kollár Árpád: Milyen madár című könyve. A szerző két felnőtt kötete után kezdett a gyerekversek írásába. Minek köszönhető a pozitív fogadtatás és elismerés? Mennyiben más gyerekeknek írni, mint felnőtteknek? Ezekről beszélgettünk Kollár Árpáddal, akinek a kötete is tele van kérdésekkel: hová tűnik a tavasz, amikor márciusban havazik, és mi lesz a hóval, ha mi már nem leszünk?