hírek

Bíró Eszter egyik legizgalmasabb koncertje

Bíró Eszter március 28-i koncertjén mindent megmutat abból, amiből előadó-művészete táplálkozott az elmúlt években, sőt, régi dalai mellett ezen az estén újak is helyet kapnak. Az énekesnő a Művészetek Palotájában újra zongorához ül, vendégeként pedig Keresztes Tamás színművész is színpadra lép.

Több száz megabájt alsószoknya

Már-már alig akad olyan mozzanata az életünknek, amelyet legalább részben ne oldhatnánk meg a világhálón. Miért ne tehetnénk hát virtuális sétát német nemzetiségi tájházakban is? Számtalan haszna lehetne ennek – gondolta nemrég egy maroknyi csapat, és belefogott német helytörténeti gyűjtemények darabjainak digitalizálásába.

A tavasz ünnepe Budapesten

A 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál április 10. és 26. között ismét Európa nyüzsgő kulturális központjává varázsolja a magyar fővárost. 17 napon keresztül, 43 helyszínen, több mint 170 program várja az érdeklődőket. A klasszikus koncertek mellett idén is számos opera-, jazz-, világzenei, crossover, tánc- és színházi produkció, képzőművészeti és szabadtéri program közül válogathatnak a látogatók.

Akkordok, csókok, pofonok

A Cseh Tamás Program keretein belül rendeznek „Azok a régi csibészek” címmel beszélgetéssorozatot, először március 31-én az Akvárium Klubban. A részvevők: Boros Lajos - rádiós műsorvezető, Trunkos András - a Rolls Frakció basszusgitárosa, Poós Zoltán - író, valamint Csatári Bence - történész.

Borbély Szilárdra emlékeztek a DESZKA Fesztiválon

Egy évvel az író tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála után szakmai beszélgetésen emlékeztek meg Borbély Szilárd munkásságáról a Csokonai Nemzeti Színházban, a DESZKA Fesztiválon. Miképp szólalnak meg a debreceni szerző írásai a színpadon? Hogyan közelítenek a színpadi alkotók a borbélyi életműhöz? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a résztvevők.