hírek

Donald Trump százszázalékos vámot vet ki a külföldi filmekre

Donald Trump amerikai elnök vasárnap bejelentette, hogy az Egyesült Államok százszázalékos vámot vet ki az országon kívül gyártott filmekre, a lépést azzal indokolva a Truth Social közösségi médiumon, hogy az amerikai filmiparra „nagyon gyors halál vár” azok miatt a csábító kedvezmények miatt, amelyeket más országok kínálnak a filmkészítőknek.

Időutazás óvodásoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban

Elsősorban nagycsoportosoknak szól május 6-án az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumnyitogató – Óvodások napja a Magyar Nemzeti Múzeumban című rendezvénye, ahol a gyerekek időutazást tehetnek különböző történelmi korszakokba, átélhetik a múlt csodáit, felfedezhetik a történelem hőseit és a legendák szereplőit.

Átadták a 35. Mediawave díjait

Május 4-én a Szigliget Várudvarban hirdették ki az idei Mediawave Film és Zenei Együttlét filmes versenyének eredményeit. Tavaly novemberig 42 országból 625 filmet neveztek a mustrára, az előzsűrizés után 70 pályamunkát látott a közönség.

Szente Vajkot nem érdekli, hogy kire szavaznak a színészek

Politikától mentes színházat szeretne csinálni, nem érzi úgy, hogy kitúrták az Operát az Erkelből, bízik a magyar musicalben, de azért bemutatják az Apáca show-t is. Szente Vajk a magyar musical mű- és előadóhelyévé alakuló Erkel Színházzal kapcsolatos terveiről beszélt.

Meghalt Victor Aviat, a Budapesti Fesztiválzenekar művésze

Május 1-jén, 42 éves korában Berlinben elhunyt Victor Aviat, a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezető oboistája, zeneszerző, karmester. Fischer Iván videóüzenetben búcsúzik művésztársától.

Az agy offline állapota segít az információfeldolgozásban

Habár az ébrenlét és az alvás látszólag egymás ellentétei, valójában nem zárják ki egymást: az éber agy egyes területei időnként az alvásra emlékeztető idegrendszeri aktivitást mutatnak, e jelenség pedig összefüggést mutat az elmerengéssel. Simor Péter és Németh Dezső, az ELTE PPK kutatói nemzetközi kollaborációban vizsgálták az elmerengés és az információfeldolgozás kapcsolatát.

Fiatal zenészek taxiszolgálata

A május 15-i akció célja, hogy szokatlan környezetben népszerűsítse a zenélést.

Mongol állami kitüntetést kapott a magyar rendező-kutató

A rendező nem kifejezetten a mongol–magyar kapcsolatokat személyes keretben feldogozó filmjéért kapta meg a magas kitüntetést, hanem mongolista kutatóként, a két ország közti kapcsolatok terén végzett több évtizedes kulturális tevékenysége elismeréseként.

Rózsaünnepet rendez a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

Májusban két napra rózsába öltözik az MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM). Első nap az intézmény Rózsadomb tövében álló könyvtára ad helyet a rózsa gyógyászati és kultúrtörténetéről, valamint kora újkori orvosi felhasználásáról szóló előadásoknak, a másodikon pedig a SOM-ban folytatódik a program, ahol a rózsa és az irodalom kapcsolata kerül terítékre.

A Csillagok háborújában is feltűnik a hónap műtárgya

Minden évben május 4-én tartják a nemzetközi Star Wars-napot. Ennek apropóján a Néprajzi Múzeum A hónap műtárgya-sorozatában óceániai fegyvereket állított ki, amelyek meglepő módon kapcsolatba hozhatók az űreposszal.

A Jazzbois indítja a Light Art Museum új formátumát

A Light Art Museum kortárs művészeti intézmény válogatott zenészekkel és produkciós cégekkel egy olyan, Magyarországon még példa nélküli formátumot hozott létre, amelyben a filmes csapatok a zene és a helyszín inspirációjára készítettek koprodukcióban videókat.

Az egyik Esterházy bukott a lovakon, de a másik behozta a focit

1925 májusában, amikor Hindenburg a weimari köztársaság birodalmi elnöke lett, Bulgáriában pedig végrehajtották Európa utolsó nyilvános kivégzését, a magyar filmhíradó lóversenyről, motoros hegyi bajnokságról és egy balul sikerült üzleti vállalkozásról tudósított. Megjelent a Ma 100 éve – Régi idők híradói sorozat májusi része.

Változott az Országos Színházi Találkozó meghirdetett programja

Április elején hirdette ki a Szolnoki Szigligeti Színház a 2025-ös Országos Színházi Találkozó versenyprogramját. Most pontosították a hírt, mivel technikai okok miatt kategóriát cserélt egy előadás, és egy győri produkció is bekerült a nagyszínpadi produkciók közé.

Kihirdették az 5. Káli Art-Park szobrászati pályázat nyertesét

Ötödik alkalommal hirdették ki a köveskáli Káli Art Inn által szervezett szobrászati pályázat nyertesét és nyitották meg a szabadtéri Káli Art-Parkot. Az október végéig ingyenesen megtekinthető tárlaton a szakmai zsűri által kiválasztott legjobbnak ítélt tizennégy pályamű látható.

Egy hét alatt 131 produkció pályázott a Határtalan Program felhívásra

A Déryné Program Határtalan Programjába egy hét alatt 131 produkció jelezte részvételi szándékát. A Kárpát-medence magyarlakta területein megvalósuló előadó-művészeti események támogatására kiírt pályázatra június 1-jéig várják a jelentkezőket.

Yehudi Menuhin és Eliot Gardiner után egy kanadai Liszt-kutatót avat díszdoktorává a Zeneakadémia

Világhírű brit-kanadai Liszt-kutatót avat díszdoktorává a Zeneakadémia. Alan Walker május 7-én veszi át Liszt Ferenc életének és műveinek megismertetéséért végzett munkássága elismeréseként a megtisztelő címet.