hírek
Megvan a Kaszás Attila-díj nyertese!
Nagy Csongor Zsolt színművész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet az Országos Színházi Évadnyitó gálájának keretében adtak át szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban. Nagy Csongor Zsolt mellett Varga Klári és Farkas Ignác színművészt jelölték még a díjra.
Őszinte zenekar
A Meg Egy Cukorka 2015 szeptemberében alakult, jelenlegi felállásában 2016 novembere óta létezik. A magyar szövegű, brit beatrockot játszó trió az ország egyik legőszintébb zenekara. Nem félnek önmagukkal szemben kritikát megfogalmazni vagy éppen kimutatni az érzéseiket. Hárs Barna frontemberrel és Mihályi Dáviddal basszusgitárossal beszélgettünk.
Váljunk újra gyerekké!
Újabb Arany Jánoshoz kapcsolódó kiállítás nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban szeptember 6-án: a Mesés bábok – Bábos mesék. Arany János művei és a bábtechnikák című tárlaton megtalálhatóak üveglapok mögött kiállított és interaktív, mozgatható bábok, illetve olyanok is, amelyek egykor Arany műveit keltették életre. Kalandra fel!
A díszvendég: Claudia Cardinale
Idén már második alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amelynek keretében több mint 60 filmet láthat a közönség szeptember 8-áig. Az esemény díszvendége a világhírű Claudia Cardinale, aki a szeptember 6-ai sajtótájékoztatón elmondta: megtiszteltetésnek érzi, hogy ekkora érdeklődés övezi a személyét.
A kulcsszó az együttműködés
Az idén 15 éves A38 Hajó működése a következő időszakban is az együttműködésre épül. Ennek kiemelkedő eleme a Sziget fesztivállal, az MTVA-val, más európai klubokkal, a MU Színházzal, Újbuda Önkormányzatával, a CAFe Budapesttel és a Diákhitel Központtal zajló közös munka. Emellett újra elindítják az A38 Akadémiát, melyre szeptember 21-ig lehet jelentkezni.
Boldog új évadot!
Újrafordította Morcsányi Géza a Kései találkozást Molnár Piroskának és Jordán Tamásnak, amelyet Régimódi komédia címmel mutat be a Rózsavölgyi Szalon az új évadban. Alföldi Róbert is újra játszik a Szalonban, illetve érkeznek új művészek is, akik most először lépnek fel a Szervita téri kis színházban – ez is kiderült a Szalon évadnyitójának sajtótájékoztatóján.
Könnyítsük meg az iskolakezdést!
Az új tanév eleje sosem könnyű. Számtalan feladat, szabály, probléma nehezedik a diákok és szüleik vállára. Hogyan tegyük mégis örömtelivé, egyszerűbbé az első hónapokat? Izgalmas olvasmányokkal, melyek a tanévkezdésről, az iskolakezdésről és a nehézségekről szólnak játékosan. Könyveket ajánlunk a 6–8 éveseknek!
Láthatatlan filmtörténet
Meg nem valósult filmek forgatókönyveit tartalmazó új könyvsorozatot mutattak be Láthatatlan filmtörténet címmel szeptember 5-én a fővárosban a Budapesti Klasszikus Film Maraton eseménysorozat keretében. A könyv bemutatója után a 85 éves Sára Sándor filmrendezőt köszöntötték, majd a restaurált Feldobott kő című filmet vetítették.