II. Lengyelfi Miklós

Kozmikus hangokat hallhatunk a Sc.Art különleges koncertjén

Tizenöt év után először előadja a 2010-ben Fonogram kortárs komolyzenei díjat nyert albumát a Sc.Art együttes. A jól temperált univerzum című, kozmikus eredetű hangokra épülő lemez anyagát augusztus 30-án hallhatja a közönség a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

Hetvenéves lett Besenyő Pista bácsi, a KFT lelke

Bár Laár András otthagyta a KFT-t, illetve bő három éve másik lényegi közegéből, az abszurd humort játszó L’art pour l’art Társulatból is kilépett, ezekben a formációkban alkotta életműve legjavát.

Márton András: Ha szerencséje van az emberiségnek, akkor meg is úszhatja az AI-jövőt

A KFT együttes dobosával és producerével ünnepi koncertje kapcsán sokszínű pályafutása ismert és kevésbé ismert állomásairól beszélgetünk.