Judi Dench

December 9-én történt

Ma ünnepli hetvenkettedik születésnapját Dörner György Kossuth-díjas színművész, rendező, színigazgató, akit többek között a Nemzeti Színház, a Katona József Színház és a Pesti Magyar Színház előadásaiban, illetve a Vakvilágban, a Kútfejek és a Honfoglalás című filmekben láthattunk. Mindemellett sokat szinkronizál: Michael Douglas, Bruce Willis, Mel Gibson és Eddie Murphy leggyakrabban az ő hangján szólal meg a magyar mozikban.

Judi Denchnek Erzsébet királynőként nyolc perc is elég volt az Oscarhoz

December 9-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Dame Judi Dench Oscar-díjas brit színésznő, aki a filmtörténetben egyedülálló módon mind a nyolc Oscar-jelölését hatvanadik életévén túl kapta, s akit a brit színésznők közül a legtöbbször nomináltak a kitüntetésre.

December 9-én történt

„Mi úgy büntetjük meg a rendezőket, hogy megcsináljuk azt, amit kérnek” – vallotta Garas Dezső. 1934-ben ezen a napon született a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, mindannyiunk Kőnig tanár ura.