Jungfer Gyula

Január 9-én történt

Ma ünnepli hetvenkettedik születésnapját Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, jazzmuzsikus, szaxofonos, zeneszerző, aki 1974-ben kapcsolódott be a zenei életbe, majd saját formációt alapított Dimenzió néven. Később a Trio Stendhal, a Jazz+Az és a Dés Sextett együttesekben, illetve szólóban zenélt, zenél. Mindezek mellett a Valahol Európában, A dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk című musicalek, valamint a Nyom nélkül, a Szerelem első vérig, a Csocsó, az Üvegtigris és a Sose halunk meg című filmek zenéje is az ő nevéhez fűződik.

Mit adhatnak nekünk az apák, ha nem éppen a szigort?

Nevet, mintát, sokszor szakmát is adtak egykor az atyák – de ez javarészt a múlt; a modern szerepük jóval összetettebb.

Kevesen ismerik a nevét ennek a díszműkovácsnak, pedig a műveivel tele van az Instagram

„Észnek hódol az érc” – ez volt Jungfer Gyula hitvallása. Nap mint nap rengetegen csodálják a műveit, rendszeresen bukkannak fel a közösségi média képmegosztó felületein, fotósokat inspirálnak, fővárosi járókelőket ejtenek ámulatba, de ma már kevesen ismerik az alkotó nevét.