Karaván Színház és Művészeti Alapítvány
Grecsó Krisztián és Beck Zoltán szeretetével erősít a Perspektíva
A Karaván Színház második alkalommal rendezi meg a Perspektíva Fesztivált. A május 9-13. zajló programsorozat fókuszában a roma művészeti értékek állnak, különös tekintettel színházra és a zenére.
Fesztivállal ünnepli jubileumát a Karaván Színház
Húszéves lett a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány 2020-ban, a pandémia miatt a hivatalos ünnepség elmaradt, így most, 2022-ben egy fesztivállal ünnepli a színház a húszéves utójubileumát, valamint az új színházhelyiség átadását.
Banyamesék – ingyenes mesejáték a hátrányos helyzetű települések intézményeinek
Már érkeznek a jelentkezések a Karaván Színház felajánlására, amelyben előadásokat tett ingyenesen elérhetővé a hátrányosabb helyzetű településeken élő gyerekek számára. A Banyamesék című bábos, zenés mesejáték online elérhető, élő, interaktív előadására továbbra is várják a tanintézmények jelentkezését.