Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A kellékesek is játszanak a kecskeméti Bajazzókban
Dupla premierrel várta a közönséget november 14-én a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Egy estén mutatta be a teátrum Leoncavallo operáját, a Bajazzókat és a Spartacus című táncszínházi produkciót. Mindkét bemutató szakít a hagyományokkal.
Vecsei H. Miklós színházban is eljátssza Semmelweis Ignácot
Tudomány éve a színházban címmel indul program a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A Nemzeti Színházzal együttműködésben megvalósuló sorozatban magyarországi és külhoni magyar teátrumok, elsősorban a nemzeti színházak tudományos témát feldolgozó bemutatói kapnak helyet.
Biztos receptek és komfortzónán kívüli kirándulások a kecskeméti színház következő évadában
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház meghívott rendezői között lesz Béres Attila, Kapitány Iván, Kovács D. Dániel, Pelsőczy Réka és Scherer Péter, vendégként pedig színpadra lép Horváth Lajos Ottó és Nagy Sándor.
Dobostortát, antiszemitizmust és korrupciót kínál Szép Ernő szerelmi sokszöge
Lila ákác és Lila Akác Lokál. A címbéli különbségek is különböző irányú előadásokat jeleznek. A Szép Ernő-klasszikust Kecskeméten és az Orlai Produkciós Irodánál vették elő.
Kecskeméten ismét megnyílik a Szín-Tár
Öt magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be március 17. és 24. között a 16. Szín-Tár – Színművészeti Egyetemek Találkozóján, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szervezésében.
Oscar-díjas filmeket nézne magyarul? Menjen színházba!
Tíz olyan színházi előadást ajánlunk határon innenről és túlról, prózai és zenés produkciókat egyaránt, amelyek így vagy úgy, de Oscar-díjas filmekből készültek.
Ember Márk Hunyadi Mátyásként válik királlyá Kecskeméten
Elkezdődött az évad utolsó nagyszínházi bemutatójának próbafolyamata a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A trón című musicalt, mely a Hunyadi család történetét dolgozza fel, március 21-én mutatják be Szente Vajk rendezésében.
Játékos és szemtelen vagyok, szeretem feszegetni a határokat
Monos M. Franciska 15 éves koráig magának sem vallotta be, hogy színpadon képzeli el a jövőjét, ekkor azonban engedett a művészi pálya hívó szavának. És milyen jól tette!
Gobbi Hilda nagyvonalú anyagi felajánlásából született az egyik legfontosabb színházi szakmai díj
Gombos Judit, Urbanovits Krisztina, Gados Béla, Sirkó László Aase-díjat kapott, Horváth János Antalé a Prológ díj, Szinai Eszteré a Bálint Lajos-vándorgyűrű.
Eszenyi Enikő szereti a bulvárt és a kutyákat
A. R. Gurney Sylvia című vígjátékát mutatta be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A könnyed, ugyanakkor érzelmekkel teli előadás a házasság, az életközepi válság és egy különleges kutyával kapcsolatos kérdéseket járja körül. A vígjátékot Eszenyi Enikő rendezésében láthatja a közönség a Ruszt József Stúdiószínházban.
A Művészetek Főutcáján indul a kora őszi fesztiválszezon Kecskeméten
Több mint hatvan ingyenes programot kínál az új összművészeti fesztivál Kecskeméten, a Művészetek Főutcája szeptember 14-én és 15-én.
A tíz legjobban várt szeptemberi színházi bemutató
Műfajtól független évadindító válogatásunkba szinte csak klasszikusok kerültek, köztük több olyan, amely a 20. század elejéből a boldog békeidőknek nevezett kort idézi meg.
Tíz kihagyhatatlan magyar ősbemutató meg egy triptichon az évadra
Évadnyitó színházi ajánlónkban a 2024/2025-ös évad legizgalmasabb friss kortárs magyar drámáiból válogatunk határon innenről és túlról, Kolozsvártól Miskolcig, Soprontól Szegedig. Színre kerül Tompa Andrea-regény, egy lengyelül már bemutatott Wéber Kata-darab, két új Háy János-dráma, Alföldi Róbert pedig két művet is színre visz.
Nemzetközi versenyen díjazták a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészét
Mike-Nagy Kittit, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkari művészét világszinten elismert művészekből álló zsűri értékelte a legjobbak közé egy nemzetközi énekversenyen.
A 2023–24-es évad legjobbjait díjazták a Kecskeméti Nemzeti Színházban
Az Együtt a művészetért! gálaestjén adták át az évad legjobbjainak járó díjakat a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.
Amikor boldog vagyok, szívesen hallgatom a csöndet
Törékeny alkatú, csupa mosoly nővel találkozom, akiben nem sokkal később rendkívüli mélységeket, szerethető perfekcionizmust, az imádott nagymamától örökölt életigenlést és persze sejtszintű muzikalitást fedezek fel. A mindössze 29 éves Iván Sára karmester-zeneszerző jelenleg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban bontogatja szárnyait, s rendkívüli tehetségére már a szakma is, a közönség is felfigyelt.