Keleti Ágnes
Január 9-én történt
„Ma az Apple újra feltalálja a telefont” – hangzottak el Steve Jobs elhíresült szavai tizennyolc évvel ezelőtt – 2007. január 9-én –, amikor az Apple vezérigazgatója a kaliforniai San Franciscóban megrendezett Macworld Expo színpadán bemutatta a cég által tervezett okostelefont, az iPhone-t.
Meghalt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász
103 éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója.
Kétszer is előfordult olimpián, hogy mindhárom érmes magyar versenyző volt
Az első újkori olimpia első versenyszámának első szólított versenyzője magyar volt, Szokoly Alajos, aki aztán ebben a versenyszámban harmadik helyezést ért el. Az elmúlt 128 év alatt számtalan legenda született az olimpiákon, és rengeteg érdekesség színezte a játékok történetét.
103 évesen is imád élni a világ legidősebb olimpiai bajnoka
Január 9-én ünnepli 103. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a nemzet sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese.
Január 9-én történt
2018-ban Székelyhidi László matematikus ezen a napon nyerte el a német Nobel-díjnak is nevezett Leibniz-díjat. A fiatal tudós a differenciálegyenletek területébe tartozó kutatásaival érdemelte ki a jelentős pénzjutalommal járó elismerést.
Különdíjat kapott a Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon a Keleti Ágnesről szóló dokumentumfilm
A milánói FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon a zsűri Mention d’Honneur 2023 különdíját érdemelte ki a jelenlegi legidősebb élő olimpiai bajnokról, a 102 éves Keleti Ágnesről készült dokumentumfilm.
December elején kerül a mozikba az olimpiai bajnok Keleti Ágnesről szóló portréfilm
December 8-án kerül a magyar mozikba az olimpiák történetének legeredményesebb magyar női sportolójáról, a világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról, Keleti Ágnesről szóló portréfilm Aki legyőzte az időt címmel, Oláh Kata rendezésében.