keresztény könnyűzene

Így is lehet bor a vízből

Csaba Tibor, azaz Tibes mindent csinált már, amit csak nem szégyellt, illetve olyat is, amit igen. Megtérése óta viszont a keresztény könnyűzene népszerű képviselője és hamarosan háromgyermekes apuka. Küzdelmekkel és áldással teli életútjáról mesélt.

A Magyar Zene Házában rendezték az I. Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepet

A keresztény dal műfaja közösségünk kovásza, és a generációk közötti párbeszéd csodálatos eszköze lehet. Ennek érdekében példaértékű együttműködés zajlik a kormányzat és az egyházak között – mondta a kulturális államtitkár vasárnap Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen.

Kiosztották a 2023-as Szikra díjakat

Hetedik alkalommal rendezték meg a hazai keresztény könnyűzene legrangosabb szakmai eseményét, a Szikra díjakat átadó gálát.

A kortárs keresztény könnyűzene világsztárjai érkeznek a Puskás Arénába

Július 23-án az Ez az a nap! című rendezvényre a Puskás Arénába várják a kortárs keresztény könnyűzene világsztárjait és a műfaj hazai képviselőit. Az esemény kiemelt vendége lesz a Bethel Music és Michael W. Smith az Egyesült Államokból, valamint a Planetshakers Ausztráliából, emellett színpadra lép többek között Pintér Béla, Caramel és Mező Misi – közölték a szervezők az MTI-vel.