kiállítás

Létezik a katasztrófaturizmusnak művészettörténeti irányzata?

Bernát Milán operatőr úgy döntött, rendezi az 1945 és 1989 között készült magyarországi köztéri alkotások sorsát, és a volt diszeli tűzoltólaktanyában tematikus látványtárat hoz létre. Egyelőre még csak gyűjtik az alkotásokat, de már így is számos műtárgyat tekinthetnek meg az érdeklődők.

Hit, remény és rajzfilm Róma után Székesfehérváron

Rómát már meghódította, most Székesfehérvárra jött haza – Jankovics Marcell Hit, remény és rajzfilm című életmű-kiállítása a Királyi napok kiemelt programjaként érkezett haza.

Minden alkotóban megfogalmazódik egyszer, hogy vajon mi lesz a naplója sorsa

Karinthy Frigyes terápiás céllal fogott naplóírásba, míg Gyarmati Fanni naplójának egyetlen címzettje sosem élhette meg, hogy elolvashassa a neki szánt sorokat.

A jégkorszaktól a Gottermayer-galaxisig

Merre kószált Petőfi? Hogy nézett ki az őstulok? Milyen történeteket rejtenek öltözékeink? Vessük be magunkat a hőség elől a múzeumokba, ott megtudjuk! Programajánló.

Az orosz fogság sem törte meg Munkácsy-díjas festőművészt

Megnyílt az Ujváry Lajos 100 - A Kisképző legendás festő tanára című kiállítás a kápolnásnyéki Halász-kastélyban. A művész több, mint három évtizeden át tanította a jövő művészeit, festőként kimagasló volt, de csak halála előtt egy évvel vehette át a Munkácsy-díjat.

Az orosházi asztalossegéd, aki berendezte a Parlamentet

A magyar historizáló bútorgyártás enigmatikus figurájára emlékezik az MNMKK Iparművészeti Múzeum új kiállítása. Az Asztalosmesterből iparmágnás című tárlat az emblematikus bútortervező iparművész és gyáralapító, Thék Endre munkásságát mutatja be látványos tablók segítségével. A kiállítást a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom altemplomában láthatja a közönség október 5-ig.

Elővarázsolták a Queen 1986-os budapesti koncertjének sosem látott fotóit

1986. július 27-én történelmi jelentőségű esemény zajlott a Népstadionban: fellépett a Queen, ami a kor talán legnagyobb popszenzációjának számított.

Még egy hét varázslat

Július 28-tól augusztus 3-ig többek között ritmikus felolvasóestre, amerikai táncoktatásra és természetfotó-kiállításra invitáljuk olvasóinkat.

Létrehozható új játéktér, ha lebontjuk a falainkat

A Téglatan: leomlott estig, felépült reggelre című projekt a társadalomban jelen levő hierarchiákat lebontó akció, mely most egy totális installáció formájában jelenik meg a Kassák Múzeum tereiben.

Jókai, a romant-ikon

Jókai, a romant-ikon a címmel a debreceni Szabó Magda Emlékház Színháztermében látható az a kamarakiállítás, amely a Főnix Tűzmadár Tűzzománc Szakkör munkáiból állt össze. A tárlat szeptember 10-ig tekinthető meg.

Kollektív emlékek és az érintés jelentősége a HAB-ban

A HAB legújabb kiállítása a Magyar Képzőművészeti Egyetem legjobb diplomaműveiből válogat: minden tanszék bemutatkozik, és a három teremben 32 alkotó műveit tekinthetjük meg.

Füvek és főzetek a Művészetek Völgyében

A forró nyár ellenére sem fogynak ki az izgalmas kulturális, szórakoztató és ismeretterjesztő rendezvényekből a honi múzeumok és kiállítóhelyek, így július negyedik hetében többek között folkfesztiválra, felolvasószínházba és a Művészetek Völgyébe invitáljuk olvasóinkat.

Képeken az ember nélküli természet

Kortárs kiállítás nyílik Lovason a természet erejéről, a lélek és táj kapcsolatáról LéleKzeT címmel.

Így éltünk a diktatúrában

Liebmann Béla és Enyedi Zoltán fotóiból látható válogatás a szegedi Fekete házban. A Csongrád megye XX. századi fotós krónikásai című tárlaton az 1940-es évektől egészen a ’80-as évekig láthatunk fényképeket, melyek központi témája a diktatúrák időszaka. A képeken megjelennek a kor diktátorai, politikusai és a mindennapi élet pillanatai is.

Tíz kiállítás a hőségre való tekintettel

A galériákban főként csoportos kiállítások futnak, sok a fotós és textiles tárlat is, valamint van néhány off-space, különleges helyszín is, ahová érdemes betérni egy-egy alkotó miatt. Nyár van, fedezzünk fel bátran új helyeket, új alkotókat, új műveket!

A Széchényi-terem a magyar történelem 19. századi pillanatképe

A Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferencről elnevezett termet 1865-ben, 160 éve avatták fel. Debreczeni-Droppán Béla történész-levéltáros, főmuzeológus idézte fel a Széchényi-terem történetét.