Klebelsberg Központ

Sikerrel zárult a megújult Lázár Ervin Program első tanéve

A 2024/2025-ös tanévben közel hatszázezer általános iskolás diák vett részt a Lázár Ervin Programban (LEP) szervezett több mint négyezer kulturális előadáson. A megújult LEP a Klebelsberg Központ és a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. közös lebonyolításában valósult meg, és továbbra is célja, hogy minden 1–8. évfolyamos tanuló, függetlenül lakóhelyétől és szociális helyzetétől, térítésmentesen jusson magas színvonalú művészeti élményhez.

245 produkciót támogat a Lázár Ervin Program

A Lázár Ervin Program szakmai bizottsági ülésén hozott döntés szerint 115 alkotó, illetve szervezet kapott lehetőséget a programban való részvételre, és 245 produkció nyerte el a bizottság támogatását – olvasható a Déryné Program MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Hetvenezer iskolás emlékezett történelmi nagyjainkra

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Klebelsberg Központ (KK) által elindított és szeptembertől állami támogatással működő Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program (NEP) keretében az első félévben a részt vevő 47 nemzeti és történelmi emlékhelyre összesen hetvenezer tanuló jutott el.

Klebelsberg Központ: népszerű a Lázár Ervin-program

Hajnal Gabriella a november 15-én indult program legfőbb céljának nevezte, hogy minden általános iskolás korú gyermek jusson el minden évben egy kulturális eseményre.