Korcsmáros György
Október 26-án történt
„A női lélekről annyit, hogy nagyon szeretem a színésznőket. A Győri Színházban minden évben volt női darab, amiben csak színésznők játszottak. A színésznők lelke közel áll hozzám, szeretek velük dolgozni, mert érzékenyek, a pletykákkal ellentétben igenis tudnak együtt dolgozni” – fogalmazta egy interjúban az 1952. október 26-án született – és 2022-ben elhunyt – Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Korcsmáros György, akit többek között a Madách Színház előadásaiban, illetve A nagy fejedelem és a Helyet az ifjúságnak című filmekben láthattunk.
Október 25-én történt
2024. október 25-én hunyt el Dózsa Imre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balett- és színházigazgató, balettpedagógus, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Dózsa Imre igazi hercegi alkat volt, aki a klasszikus repertoár mellett a kortárs koreográfiákban is jeleskedett. Maradandó alakításai között említhető Desiré a Csipkerózsikából, Siegfried A hattyúk tavából, Diótörő herceg, valamint A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és a Spartacus címszerepe, míg Fodor Antal A próba című rockbalettjében Jézus szerepében lépett színpadra.
Október 26-án történt
„Az író a szövegében legyen jelen, ez a legfontosabb. Ha jelen van, a színész kitalálja mindazt, amit még el akar mondani neki az író utólag” – fogalmazta a ma kilencvennegyedik születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas író, színműíró, Szakonyi Károly, akinek olyan emlékezetes művek fűződnek a nevéhez, mint az Adáshiba, a Magányos biciklista, a Napfényes Granada és a Vénusz lánya.
Október 26-án történt
1879-ben ezen a napon született Fedák Sári színésznő, énekesnő, primadonna, a neves író, Molnár Ferenc második felesége. Az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar előadóművész 1900-ban a Magyar Színházban kezdte meg pályáját, majd számos magyar és külföldi színházban fellépett.
Október 25-én történt
1896-ban ezen a napon avatták fel az Iparművészeti Múzeumot I. Ferenc József és II. Vilmos német császár jelenlétében, a millenniumi ünnepségsorozat záróeseményeként. A nagyközönség számára az épület csak egy év múlva, a belsőépítészeti munkák befejezését követően nyitott meg.
Október 26-án történt
Ezen a napon született 1879-ben Fedák Sári színésznő, 1931-ben Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, színműíró (képünkön), 1934-ben Rados Ferenc Kossuth-díjas zongoraművész.
Október 25-én történt
1896-ban ezen a napon avatták fel az Iparművészeti Múzeumot, 1942-ben pedig megszületett Ladik Katalin költő, előadóművész és performer, a közép- és kelet-európai irodalmi és művészeti avantgárd egyik meghatározó alakja, akinek fotó- és videótárlata Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban látható.
Meghalt Korcsmáros György
69 éves korában, kedden elhunyt Korcsmáros György Jászai Mari-díjas színész, rendező és érdemes művész – közölte Facebook-oldalán a dunaújvárosi Bartók Színház.