kortárs képzőművészet

Figurativitás és absztrakció határán – Reigl Judit akciódús energiái

A Műcsarnok október 4-én megnyíló kiállítása Reigl Judit hét évtizedes alkotói életútját mutatja be, és arra is példákat hoz, hogyan kapcsolódott kortársaihoz, valamint korának áramlataihoz. Virtuális tárlatvezetésünk testközelbe hozza a száz éve született festőművész zsenijét.

A szerződésszegés a műalkotás része – üzente a művész, és a gázsin felül átutalt összeget is meg akarta tartani

Jens Haaningot 2021-ben bízta meg az aalborgi Kunsten Modern Művészeti Múzeum, hogy két korábbi műalkotását reprodukálja. A művész mindössze két képkeretet küldött vissza, azokra azt írta: „Fogd a pénzt és fuss!” – és a tiszteletdíjon felül a költségekre szánt pénzt is megtartotta.

Műteremlátogatás Verebics Ágnes festőművésznél

Elképesztően impulzív ez a tér, mindenhonnan műalkotások bukkannak elő, de nem csak azok. Verebics Ági műterme ugyanis olyan, mint egy wunderkammer vagy mint a rémségek kicsiny tárháza, ahol minden szegletben és ficakban megbújik valami kincs vagy borzalom, amin elámulok vagy épp hátrahőkölök.

Soha nem látott művészeti szenzációkkal érkezik a Budapest Contemporary

Hantaï Simon nagyméretű alkotása mellett kiállítják Konok Tamás egyik kései festményét, valamint Nádler István egyik legújabb művét is szeptember 21. és 24. között a Bálnában. A számítógépes művészet úttörőjétől, Vera Molnartól egy korai remekművet láthatnak az érdeklődők.

Fények, csöndek, vallomások – Megnyílt Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet kiállítása az Artusban

A tárlatot Karsai György nyitotta meg, aki – épp úgy, mint a művészházaspár korábbi kiállításait megnyitó író, költő, színész, művészettörténész vagy épp színikritikus barátai – vállaltan önvallomásosan közelített a képekhez.

Műteremlátogatás Keresztesi Botond képzőművésznél

Keresztesi Botond mellett nagyon jó lenni, amikor fest. Erre akkor jöttem rá, amikor tavaly Szóládon a Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely egy napján odaültem mellé, miközben egy képen dolgozott. Észrevettem: ahogy figyelem őt alkotás közben, magam is lecsendesedek, kiszáll belőlem minden feszültség.

Ingyenes budapesti galériatúrák szeptember második hétvégéjén

A nyolcadik alkalommal megrendezendő Gallery Weekend Budapest művészeti fesztivál nyitónapján kiállítás-megnyitókon és tárlatvezetéseken vehetnek részt az érdeklődők, másnap ingyenes galériatúrákat szerveznek három időpontban, négy útvonalon. Az idei programsorozat központi gondolata a kapcsolódás.

Radák Eszter műveiből nyílik ingyenes kiállítás a Virág Judit Galériában

A Virág Judit Galéria legújabb kiállításán Radák Eszter utóbbi két évben készült, eddig be nem mutatott alkotásait lehet megtekinteni. A Naplementék, bizsergő retinák című tárlat szeptember 6. és 23. között ingyenesen látogatható, ezen idő alatt a festőnő tárlatvezetéseket is tart.

Újranyit a Resident Art Nyári képzőművészeti vására

Szeptember 6. és 9. között újranyit a Resident Art Fair 2023 – Nyári kortárs képzőművészeti vásár, amely a Resident Art Galériában várja a látogatókat.

Új kortárs képzőművészeti vásár indul szeptemberben Budapesten

Mintegy harminc, nemzetközi szinten is jegyzett magyar galéria részvételével indul a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár, amely szeptember 21. és 24. között a Budapest Bálnában várja az érdeklődőket.

Félezer pályaműből választotta ki a zsűri a Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagát

Az öttagú bírálóbizottság 139 művész mintegy félezer alkotását bírálta az október 8-án nyíló 69. Vásárhelyi Őszi Tárlatra.

Pénteki kultúrrandi KristofLab alkotóval

KristofLab festményei az észlelésről, az identitásról és a környezetünkhöz való viszonyról szólnak. Reflektál arra, hogy az ember hogyan változtatja meg a természetet, és hogy milyen észlelési hibák jelentkeznek környezetünk befogadása során. A Derkovits-ösztöndíjas alkotóval randiztunk a héten.

Kortárs alkotásokkal telnek meg ősszel a főváros közterei

Flaszter címmel rendezik meg az 1. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálét szeptember 22. és október 23. között több mint tíz helyszínen. A rendezvény alatt a főváros közterei kortárs alkotásokkal, programokkal és közösségi élményekkel telnek meg.

A magyar származású aatoth franyo alkotásaiból nyílik kiállítás a szegedi Reök-palotában

A nyíregyházi születésű, Thaiföldön élő képzőművész A túlsó part című, ma nyíló reprezentatív kiállítása bővelkedik egzotikus hatásokban, megfejtésre váró talányokban, változatos méretű, szemet gyönyörködtető műalkotásokban.

Kortárs művek a Dél-Balatonon

A Dél-Balatoni kortárs művészeti kiállításon a szóládi művésztelep elmúlt hat évének legjobb munkáiból láthatunk pazar válogatást.

Ma nyílik a Derkovits-ösztöndíjasok beszámoló kiállítása az YBL6 Művészeti Térben

A Várkert Bazár legújabb kiállítási helyszínén mutatkoznak be a Derkó tavalyi képzőművészeti ösztöndíjasai. A tárlaton 26 kiemelkedő tehetségű, harmincöt év alatti kortárs alkotó műveit láthatjuk.