kortárs magyar művészet
Az iPaden rajzolni olyan, mint a gumicukor: nem olyan érzéki élmény, mint a csokoládé
Máray Mariann illusztrátorral Az Év Gyerekkönyve díj, illetve a Bolognai Gyerekkönyvvásár apropóján állatokról, emberekről, munkamódszerekről, vizuális kultúráról és az elismerésekről beszélgettünk.
Képkalitkában az európai festészeti hagyomány
„A festészeten keresztül (is) létező” Incze Mózes Munkácsy-díjas festőművész Láthatár című kiállításán a 2022–2025 közötti évek legfrissebb, legjelentőségteljesebb alkotásai láthatók.
Négyszáz kilós fémszobor tűnt fel a budapesti belvárosban
A Falk Miksa utcában álló, rozsdamentes acélból formázott női alakot ábrázoló mű Majoros Áron Zsolt alkotása, és a Virág Judit Galéria tripla kiállításának része.
Elhunyt Szombathy Bálint író, képzőművész
Elhunyt Szombathy Bálint vajdasági magyar költő, író, képzőművész, az Új Symposion című folyóirat egykori szerkesztője – közölte vajdasági publikálója, a Forum Könyvkiadó kedden.
Az élet az idő rétegeinek összességéből áll
Nagy Gábor festőművész Szolnokon látható, Időrétegek című jubileumi kiállítása valóság és képzelet, realitás és látomás határait feszegeti, valamint az idő rétegeinek vizuális rögzülését tárja elénk.