Lana Del Rey
A Sziget örök, csak mi öregedtünk
Zajlik a Sziget Fesztivál, mi pedig ismét belevetettük magunkat az események sűrűjébe. Idén azonban egészen más tanulságokat vontunk le. Először is: a Sziget egy kihagyhatatlan élmény, kötelező mindenkinek, azonban egészen más élményt nyújt húszévesen és egészen mást közel a harminchoz. Másodszor: egy arénakoncertre tervezett fellépés nem feltétlenül való egy fesztiválra.
Látogatócsúcs a Szigeten
Bár a pontos számra még várni kell, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget Fesztivál. Kádár Tamás főszervező az MTI-nek augusztus 14-én kora este elmondta, hogy idén több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon. Az eddigi látogatócsúcs a 2016-os 496 ezer volt, tavaly pedig mintegy 450 ezren jöttek el a 26. Szigetre.
Birtokba vették a szabadság szigetét
Mintegy tízezer ember van már a Szigeten! A hivatalosan augusztus 8-án induló egyhetes fesztivál idén a Love Revolution kampányt tűzte zászlajára, a szervezők látogatócsúcsra, több mint félmillió emberre számítanak. Az idei fellépők között van Lana Del Rey, a Gorillaz, a Mumford and Sons, Kygo, az Arctic Monkeys és Shawn Mendes. Mit is mondhatnánk? Irány a Sziget!
Mit kínál az idei Nagyszínpad?
Az utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja a Nagyszínpadon tetőzik, nem is csoda, hogy az augusztus 12-e és 13-a már nagyon közel áll a teltházhoz, és a többi napokra is rohamosan fogynak a jegyek. Nézzük sorban, napok szerint, kik azok, akik idén a Sziget központi helyszíne elé szippantják a rajongókat, persze a teljesség igénye nélkül!
A szabadság szigete idén is vár!
Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek – mondta Kádár Tamás főszervező a Sziget április 19-ei budapesti sajtótájékoztatóján.