Leon Uris
Június 21-én történt
Az 1928-ban ezen a napon született Bara Margit színészi pályáját egy alaptalan pletyka törte derékba: rosszakarói belekeverték a hatvanas években előkerült Ónody-ügybe. Azzal vádolták, hogy részt vett az Éttermi és Büfé Vállalat akkori igazgatója által irányított mulatóhelyek vad tivornyáiban. A művésznő – miután a szerepek elmaradoztak, és kollégái közül is csak Szirtes Ádám állt ki mellette – önként távozott a pályáról.
Háromszor is megbukott angolból az Exodus szerzője
Száz éve, 1924. augusztus 3-án született Leon Uris amerikai író, olyan bestsellerek szerzője, mint a Mila 18 és a zsidó államalapítást elbeszélő, filmen is sikert aratott Exodus. A Paul Newman főszereplésével készült filmet több Oscar-díjra jelölték, a főcímdal el is nyerte a szobrocskát.