Louis Pasteur
Szeptember 28-án történt
1907. szeptember 28-án született – és 1997-ben hunyt el – Turay Ida színésznő, aki mindössze 17 évesen aratta első sikerét a Darázsfészek című előadásban, majd számos színházában megfordult. 1926-ban feleségül ment Békeffi István színműíróhoz, aki több darabot írt számára. Bájos megjelenésével, kellemes énekhangjával főként naivaként tűnt ki, később bölcs, idősebb nőalakokat formált meg emlékezetesen. Számos filmben is szerepelt, többek között az Állami Áruház, a Könnyű múzsa, a Csínom Palkó és az Egy szoknya, egy nadrág című alkotásokban láthattuk.
December 27-én történt
„Kivéve azt a néhány pillanatot, amikor az ember éppen tehetséges, a művészetet folyton gyakorolni kell. Főként azért, hogy a teremtő másodperceket jól ki tudjuk használni” – fogalmazta a 2004. december 27-én elhunyt Kossuth-díjas színművész, Bessenyei Ferenc. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész közel száz filmben és tévéjátékban játszott, többek között a Dúvad, A nyomozás, a Különös házasság, a Talpuk alatt fütyül a szél és az Érzékeny búcsú a fejedelemtől című mozikban láthattuk.
Szeptember 28-án történt
1946. szeptember 28-án született Benedek Miklós Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, akit többek között a Nemzeti Színház és a Katona József Színház előadásaiban, illetve A Pogány Madonna, a Szeleburdi vakáció, A három testőr Afrikában és a Sorstalanság című filmekben láthattunk. A 2024-ben elhunyt művész játékát rendkívüli stílusérzék és sajátosan fanyar humor jellemezte.
Július 6-án történt
„Minek nekem láb, ha a szárnyaimmal repülni tudok?” 1907-ben ezen a napon született Frida Kahlo mexikói festőművész. Megrendítő képeivel és különleges személyiségével mára valóságos ikonná vált, akinek sűrű szemöldök keretezte arca bögréken, táskákon és ruhákon köszön vissza nap mint nap.