magyar film

Tarr Béla madarai sokkal többre képesek, mint az emberek

Az 1982-ben bemutatott és idén felújított Panelkapcsolat valahol mélyen ugyanarról szól, mint a rendező későbbi munkái: a bezártság tragikumáról.

Már lehet nevezni a MetroPolice Bűnügyi Filmfesztiválra

A MetroPolice Filmnapokból filmfesztivállá növő rendezvény tavaly debütált.

A filmrajongókon múlik a Fekete pont hazai vetítése

Szimler Bálint első nagyjátékfilmje, a független gyártásban, digitális helyett filmnyersanyagra forgatott Fekete pont hamarosan a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon versenyez. A rendező állandó alkotótársával, a kizárólag e film forgatása kedvéért Hollywoodból hazatérő Rév Marcell operatőrrel szeretnék, ha a magyar közönség úgy láthatná mozikban a filmet, ahogy azt eredetileg megálmodták: 35 mm-es kópiáról. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, közösségi gyűjtést indítanak.

Leni Riefenstahl filmjében is rendezett a polihisztor filmesztéta

Száznegyven éve, 1884. augusztus 4-én született Balázs Béla Kossuth-díjas költő, író, filmesztéta, filmrendező.

Randalírozó kisfiú a magyar rendezőpáros díjnyertes filmjének főhőse

Mikulán Dávid és Révész Bálint Kix című filmjét Magyarországon először az őszi Verzió dokumentumfilm-fesztivál versenyprogramjában nézhetjük meg.

Amerikai függetlenfilm-fesztiválon díjazták a Mesterjátszmáért Tóth Barnabást

Mesterjátszma című filmjéért Tóth Barnabás nyerte a legjobb rendező díját a Stony Brook Filmfesztiválon New York államban a hétvégén. Az 1995 óta évente megrendezett szemlén nagy sikert aratott Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Váradi Gergely és Hajduk Károly főszereplésével készült pszichothriller.

Öt magyar film, amely megmutatja a barátság természetét

A barátság világnapja alkalmából öt olyan magyar filmet ajánlunk, amely megmutatja, milyen sokféle lehet az egyik legszebb és legfontosabb emberi kötelék.

Mexikóban lett a legjobb Traub Viktória animációja

A legjobb animációs film díját nyerte el a kentaurlány és a krokodilférfi szerelméről szóló Cipők és paták című rövidfilm Guanajuato nemzetközi filmfesztiválján a hétvégén. A mexikói díjnak köszönhetően a magyar animáció benevezhető az Oscar-versenybe a legjobb rövidfilm kategóriában.

Todd Phillips, Pedro Almodóvar és Angelina Jolie filmje is verseng a velencei fődíjért

Todd Phillips Joker-folytatása, Pedro Almodóvar új filmje és az Angelina Jolie-val forgatott Maria Callas-biopic is szerepel a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.

Jön a kiöregedett DJ-ről szóló új magyar romkom

A ’70-es évek hippikorszakát megelevenítő, magyar–szerb–luxemburgi–horvát koprodukcióban készülő tragikomikus felnövéstörténet, valamint a budapesti underground zenei világban játszódó romantikus vígjáték gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága.

Reisz Gábor a fesztiváldíj után zsűritag lesz Velencében

Reisz Gábor a Karlovy Vary-i Filmfesztivál után a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz zsűritag: abban az Orizzonti nevű szekcióban, amelynek fődíját egy évvel ezelőtt a Magyarázat mindenre elnyerte.

Ulrich Gábor animációs filmje nemzetközi díjat nyert

Az Ulrich Gábor által rendezett Rekonstrukt című kísérleti animációs rövidfilmet a kizárólag Párizsban, Berlinben és Washingtonban online megrendezett SEE Film Festival 2024 amerikai zsűrije a legjobb animációs filmnek járó díjjal jutalmazta.

Decembertől mozikban a Demjén-film

Befejeződött a Demjén Ferenc leghíresebb dalaira felfűzött romantikus zenés vígjáték forgatása. Az egyik utolsó jelenet felvételén a 77 éves rocklegenda személyesen is részt vett és kamera elé állt.

Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról

Múlt és a jelen magyar sportlegendáit bemutató, motiváló és határaink feszegetésére buzdító dokumentumfilmeket ajánlunk – nem csak sportolóknak!

Szeleczky Zita magyar színházat csinált Argentínában, és Ronald Reagan is kitüntette

Huszonöt éve, 1999. július 12-én halt meg Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja. Összesen 26 magyar filmben szerepelt, számtalan színpadi alakítása között pedig ott van Júlia, Titánia, Az ember tragédiájának Évája és a Bánk bán Melindája – utóbbi kettőt már Buenos Airesben játszotta, ahol alapító tagja volt az Argentínai Magyar Nemzeti Színháznak.

Locarnóban versenyez Szimler Bálint első nagyjátékfilmje

Az egyik legrégebbi, legnagyobb presztízsű A kategóriás seregszemle, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál idei versenyprogramjának első- és másodfilmes tehetségeket bemutató szekciójába beválogatták Szimler Bálint alkotását, a független produkcióként megvalósult Fekete pontot.