magyar film

Gálffi László, Demjén Ferenc és Koltai Lajos is életműdíjat kap

Bordán Irén és Gálffi László színművész, Demjén Ferenc dalszövegíró-énekes, Koltai Lajos operatőr, rendező, Makó Mari casting director, Piroch Gábor kaszkadőrszakértő, valamint Robert Lantos producer kiemelkedő pályáját ismeri el idén életműdíjjal a Magyar Filmakadémia.

Hollywood magyar legendái előtt tiszteleg új filmjével a Grand Hotel Budapest rendezője

A föníciai séma főhőse Zsa-Zsa Korda, a név utalás Hollywood nagy korszakának két, magyar származású fantaszta legendájára, Korda Sándor filmrendező-producerre és Gábor Zsazsa színésznőre.

Megvan a BIFF filmfinanszírozási programjának első nyertese

A Budapest International Film Festival (BIFF) által létrehozott Cine-Collegium Budapest (CCB) alapítvány első és második nagyjátékfilmjüket tervező magyar rendezőknek írta ki a pályázatát, amelyhez a finanszírozás egy korábban sosem látott, filmtörténeti jelentőségű szakmai összefogás eredménye. Az öttagú zsűrit idén Enyedi Ildikó vezette, és Rudolf Olivér rendező és Kungl Zsigmond forgatókönyvíró Anyám, a szörny című filmtervét választotta győztesnek.

A Frenák-dokumentumfilmet a legfontosabb New York-i táncdíjra jelölték

Chita Rivera Awardsra jelölték New Yorkban a Who Cares About Pal Frenak című amerikai–magyar, Halász Glória által rendezett egész estés dokumentumfilmet, amely Frenák Pál, a nemzetközileg elismert, francia-magyar kortárstánc-koreográfus rendkívüli életét mutatja be.

Hat magyar film, amelyet Cannes-ban is nagyon szerettek

Nyakunkon a cannes-i filmfesztivál! Ez alkalomból hoztunk hat olyan magyar filmet, amely a francia Riviérán is bemutatkozott.

Cannes-ban debütál az új magyar filmprodukciós cég

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütál a budapesti székhelyű Scripted Productions nemzetközi divízója. A Hámori Barbara nevéhez fűződő produkciós cég szerviz- és koprodukciós házként már nemzetközi projekteket is vár.

Két országban két díjat nyert a Véletlenül írtam egy könyvet

Az amerikai premier rögtön közönségdíjat ért a Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmnek, míg a norvég premierről elhozta a legjobb európai gyerekfilm díját.

A Kék Pelikan lett a legjobb Stuttgartban

Elbűvölték és cinkostársukká tették a stuttgarti fesztivál zsűrijét Csáki László Kék Pelikanjának főhősei. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás elnyerte a legjobb mozifilm díját Németország első számú animációs fesztiválján.

Tizenhárom magyar filmes lett az Európai Filmakadémia tagja

A 770 új tag között tíz magyarországi és három erdélyi magyar alkotó szerepel, ők mindannyian szavazhatnak az Európai Filmdíj különböző kategóriáiban.

A magyar Fargo apokalipszisfilm a javából

Bemutatták Salamon András legújabb, Random című filmjét. Ez az első hazai alkotás, amely egy filmes magániskola saját gyártásában, páratlan közösségi összefogással készült. A mozi a senki földjén játszódik, az évszázad legőrültebb napján.

Rófusz Ferenc is zsűrizni fog a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon

A zsűri elnöke Szász Attila Balázs Béla-díjas rendező, a Hunyadi-sorozat egyik rendezője.

Automatikus Oscar-nevezést jelent a Friss Hús díja

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2025-ben első alkalommal Oscar-kvalifikáló eseményként tér vissza. A május 29-én induló országos fesztivál magyar versenyprogramjában 34 új hazai rövidfilm mutatkozik be, köztük több olyan alkotás, amely nemzetközi fesztiválokon is kimagasló sikereket aratott. Idén először két magyar rövidfilm – a legjobb élő szereplős és animációs díjazott – automatikus nevezési jogot szerez az Oscar-díjra.

Mongol állami kitüntetést kapott a magyar rendező-kutató

A rendező nem kifejezetten a mongol–magyar kapcsolatokat személyes keretben feldogozó filmjéért kapta meg a magas kitüntetést, hanem mongolista kutatóként, a két ország közti kapcsolatok terén végzett több évtizedes kulturális tevékenysége elismeréseként.

Dobó Kata húsz év után meséli el, mi történt a Csak szex és más semmi forgatásán

Április 30-án közel 200 magyar filmet lehet megnézni a Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére 2018-ban indult program keretében a tévékben, mozikban és a streamingszolgáltatók jóvoltából. A vetítéseket izgalmas, egyszeri filmes események tarkítják, amelyeken olyan alkotások kulisszatitkait ismerhetik meg az érdeklődők, mint a Csak szex és más semmi vagy a Gyula vitéz télen-nyáron.

Csontoz, janicsárt szkennel és robbant az egykori bölcsész

Véres csaták, a legapróbb részletekig kidolgozott 15. századi városok elevenednek meg a Hunyadiban. A világszínvonalú látvány jelentős részét egy csapat magyar digitális varázsló állította elő.

Kenyeres Bálint filmje egyetlen magyarként indul az Arany Pálmáért

A világ legjobb rövidfilmjei közé válogatták Kenyeres Bálint (Tegnap, A repülés története, Before Dawn) Sundance- és Európa-filmdíjas rendező No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét. A cannes-i filmfesztivál mai bejelentése szerint a rövidfilm egyedüli magyar produkcióként szerepel idén Cannes-ban és versenyez az Arany Pálmáért.