Vilmányi Benett hidegháborús kémhistóriás sztoriba csöppen a Balatonon

Film

Akció, humor és romantika a ’70-es évek zenei- és látványvilágával fűszerezve – javában forog Nagy Viktor Oszkár rendezésében a nemzetközi koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Kémfeladatok kezdőknek című alkotás, melynek főhőse egy nagyravágyó balatoni londíner a ’70-es évek Magyarországán. Az anti-James Bond történet főszereplőjét Vilmányi Benett alakítja, aki életében először játszik komédiában, mellette többek közt az ugyancsak izgalmas feladatot megoldó Fenyő Iván és a szerepe tekintetében Benetthez hasonlóan új kihívás elé néző Nagy Zsolt tölti meg élettel a képsorokat. Velük, valamint a film producerével, Major Istvánnal és operatőrével, Gosztola-Schenker Ábrissal beszélgettünk.

Vilmányi Benett. Kémfeladatok kezdőknek Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
Vilmányi Benett

A Kémfeladatok kezdőknek című alkotás a hidegháború közepén, egészen pontosan 1976-ban játszódik. Főhőse – a Vilmányi Benett által alakított W. György – egy balatoni luxusszálló londinere, akinek édesapja a közös horgászatok alatt mindig azt mondogatta:

Kis vízben csak a nagy halak érnek valamit. És te nagy hal leszel, Gyurika!

W. György a „magyar tenger” – tehát, egy 120 cm átlag mélységű tó – mellett idétlen londinerruhában dolgozva, magát többre hivatottnak érezve bámulja a keleti blokk nagykutyáit és arról álmodozik, hogy egyszer ő is nagy hal lesz. Mikor már végleg kezd elege lenni a szánalmasnak vélt mindennapjaiból, betoppan az életébe egy magyar származású belga lány. Ekkor hirtelen egy kalandokkal teli hidegháborús kémhistóriás sztoriba csöppen, aminek a végén rájön, hogy bár belőle sosem lesz szuperkém, boldog lehet a feleségével.

Vilmányi Benett elmondta nekünk, hogy dühítőnek érzi a magyarság alárendelt attitűdjét és meglehetősen károsnak tartja az abból fakadó – a „kis vízben csak a nagy halak érnek valamit” mondatot is átjáró – emberi hozzáállást. „Ez a film a szürkeségből kitörni vágyó kisember történetéről szól – mondta Benett, majd hozzátette:  az általa alakított W. György karaktere az identitásvesztett magyarságot képviseli számára. – „Egy szerelemmel kezdődik a történet, majd W. György egyszer csak azon kapja magát Belgiumban, hogy azt érzi: nem elég.” Ő is érzett már hasonlót színészként.

„Voltam olyan komfortzónán kívüli kényelmetlen, kellemetlen helyzetben – például, vízben történő forgatás miatt –, amikor a diszkomfort miatt azt éreztem, nem tudok megfelelni a rólam felépített képnek. Én egy elég határozott ember vagyok, és ha én éreztem már így magam, el sem tudom képzelni, milyen nehéz és szorongató lehet egy komfortzónán kívüli helyzet egy kevésbé erős személyiségnek.”

Benett életében először forgat komédiát. „Igyekszem kerülni a hamis megnyilvánulásokat. A rendező, Nagy Viktor Oszkár azt mondta, hogy immunis vagyok a hamisságra, ami nagyon jól esik, de nem tartom igaznak. Gyakran visszanézem a rólam készült felvételeket a forgatáson és – bár tény, hogy erős az önkritikám – láttam már magam hamisnak. Ez motivál, hogy felülmúljam önmagam. Azt látom, hogy ritkán készül jó magyar komédia, mégpedig azért, mert a saját kultúránk és a saját múltunk helyett hollywoodi referenciák alapján vezetjük le és tápláljuk a komédiáinkat. Ebben, a most készülő filmben is akadnak ilyen referenciák, de nem reflektálatlan módon. Ez a film vállaltan egy hollywoodi klisé magyar történetbe ágyazva.”

Nagy Viktor Oszkár. Kémfeladatok kezdőknek Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
Nagy Viktor Oszkár

A terv szerint jövő tavasszal mozikba kerülő Kémfeladatok kezdőknek azt a népszerű magyar filmes hagyományt követi, mely a humor segítségével dolgozza fel és oldja közelmúltunk eseményeit, a történelem színpadán csetlő-botló kisember mindennapi vágyainak bemutatásán keresztül. Bár ez egy hidegháborús történet, a szorongató politikai téma helyett a legnehezebb helyzetekben is a túléléshez erőt adó humorra helyezi a fókuszt.

A magyar-belga-spanyol koprodukcióban a Filmsquad gyártásában készülő film forgatókönyvírója Csala Norbert, kreatív producere Gül Togay, producere pedig a Liza a rókatündért és a Szia, Életem!-et is jegyző Major István, akitől megtudtuk: francia és magyar színészek alkotják a szereplőgárdát, de a Kémfeladatok kezdőknek nem csupán a szereplők származása miatt nemzetközi, hanem a benne foglalt humoros, akciódús jelenetek minőségének tekintetében is.

„Egy nemzetközileg eladható film létrehozása a célunk – mondta Major István producer. – Ebben segítséget jelent, hogy a Nemzeti Filmintézet támogatása mellett a Filmsquad által szerzett nemzetközi, belga és spanyol finanszírozásból származó pénzből, francia és magyar nyelven forgatva dolgozunk. A fejlesztést a Creative Europe Media támogatta.”

Fenyő Iván egy csibész, seftes, már börtönt is megjárt, sötét és kétes üzelmekben résztvevő karakter szerepét játssza. A magánéletében kifejezetten tiszta, szellemileg emelkedett lét megvalósítására törekvő színész számára nem jelent nehézséget az alvilági figura hiteles alakítása – sőt, kifejezetten jól esik neki ez a folyamat.

Fenyő Iván. Kémfeladatok kezdőknek Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
Fenyő Iván
„Ahogy minden embernek, úgy nekem is van sötét, árnyas, csibész énem, ezt hozom elő és elevenítem meg a forgatáson, ahol biztonságos módon, biztonságos keretek közt tehetem ezt. Terápiás hatású ez a folyamat, hiszen játék közben úgymond „kicsatornázom” magamból a feszültségeket, amik, ha bennem maradnának, vitás, stresszes helyzeteket eredményeznének.”

Ivánnak új, kihívást jelentő helyzetben kell helytállnia a forgatáson: a két nyelven forgatott alkotásban egy általa nem beszélt nyelven is meg kell szólalnia. „Fura élmény francia nyelven beszélni, mert nem tudok franciául. Szerencsére jó a nyelvérzékem, így, miután megtanultam a szöveget és a dialect coach-unk segített a dialektus elsajátításában és hiteles előadásában, nem okoz gondot, hogy magabiztosan beszéljek franciául a kamerák előtt.” A színész azt is elárulta, hogy bár az idegen nyelv használata mellett az éjszakai forgatások is kihívást jelentenek számára, erős koncentrációval megoldja a nehéz helyzeteket. „Szeptembertől egy bokszolós tévéműsorban leszek látható, így napi szinten járok felkészítő edzésekre az éjszakai forgatások mellett. Több ízben előfordult, hogy reggel hatra értem haza, majd pár óra alvást követően a bokszedzésen püffölték a fejem. Negyvenhat éves színészként önmagában a boksz is megterhelő lenne, mert semmi közöm hozzá, de szeretem a kihívásokat, ezért vállaltam a feladatot. Sok energiát és nagy összeszedettséget igényel az, hogy helyt álljak ebben a túlterhelt időszakban – a meditációk, a légzésgyakorlatok sokat segítenek ebben.”

Nagy Zsolt. Kémfeladatok kezdőknek Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
Nagy Zsolt

Nagy Zsolt Szunyogh elvtársat alakítja, akit a belső elhárítás megbíz egy feladattal. Nagyon izgalmasnak érzi a szerepet, hiszen – ahogy ő fogalmaz – üvöltözős, verekedős idióta helyett egy szolidan erős, visszafogott, csendes, egyszerű karaktert kell megformálnia. „Az első tervek szerint nem én játszottam volna ezt a szerepet, de kiesett a kiválasztott színész, nagyon rövid idő alatt, gyorsan kellett új embert találniuk az alkotóknak. Felkértek, elolvastam a forgatókönyvet, és mivel rég olvastam ennyire jót, fellelkesültem és egyből rábólintottam.

Nagyon izgat, hogy most nem egy törő-zúzó alakot kell eljátszanom, hanem egy megfontolt, higgadt, gondolkodó figurát. Egy különös véletlennek hála épp jókor talált meg ez a szerep. Lassan ötven éves leszek, a hivatásom összeér a korommal és úgy összességében: velem. Egyre józanabbul, megfontoltabban élem az életem.

Épp ezért, szép élmény megtapasztalni a forgatáson, hogy a nálam sokkal fiatalabb Vilmányi Benett zabolátlansága, nyersessége, frissessége milyen jól passzol ahhoz a békéhez és nyugalomhoz, ami elkezdett kibontakozni bennem – mondja Zsolt, aki a legutóbbi közös forgatásuk – Horvát Lili 2020-ban bemutatott, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotásának felvételei – óta szeretett volna együtt dolgozni Benettel.

Nagy Zsolt és Vilmányi Benett. Kémfeladatok kezdőknek Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
Nagy Zsolt és Vilmányi Benett

A színész megosztotta velünk, hogy mely jelenet mely mondata jelent számára a legtöbbet. „Egy ponton megkérdezem a Benett által játszott W. Györgytől, hogy mit tud az atom aknákról? Erre azt válaszolja, hogy „semmit”, én pedig hozzáteszem, hogy „mi se sokat, de ezt, kérem, kezelje bizalmasan”. Erre visszakérdez, hogy: mit – azt, hogy nem tudunk semmit? Ez szimbolizálja számomra az egész titkosszolgálat értelmetlenségét. Azt őrzi, amiről nem tud semmit? Azt kutatja, amiről senki nem tud semmit?! Mindenki figyel mindenkit, ebből fakadóan senki se érzi magát biztonságban, cserébe már a legjobb barátaikban, a családtagjaikban sem bíznak az emberek. Mi értelme van egy ilyen életnek?

A filmben W. György nyitja fel a szemem, jobban mondva Szunyogh szemét, amikor felteszi a kérdést, hogy: tényleg a nagy semmit őrizzem bizalmasan? Ez mélyen elgondolkodtat az élet kapcsán és felmerül bennem a kérdés, hogy: miért nem játszunk nyílt sisakkal? Miért nem próbálunk meg bízni egymásban? Hol veszett el ez a bizalom?” Zsolt mindemellett azt is elárulta, hogy remek csapat veszi körbe a színészgárdát. Minden adott számukra ahhoz, hogy jó filmet készítsenek.

A film alkotói az átlagnál nagyobb hangsúlyt fektetnek a képsorok vizualitására. Az itthon megszokottnál színesebb, gazdagabb látványvilág létrehozására törekednek annak érdekében, hogy a film magas színvonalú esztétikai élményt nyújtson a könnyed szórakozás mellett.

„Játszunk a színhőmérsékletekkel és anamorf optikákkal forgatunk annak érdekében, hogy valódi moziélményt adjon a nézőknek a vizualitás – mondja Gosztola-Schenker Ábris, operatőr. – A megszokottól eltérő módon nem az idejét múlt „porosság” bemutatásával érzékeltetjük a ’70-es éveket, hanem olyan modern adaptáció által, amit a fiatalok is menőnek vagy divatosnak tarthatnak. Ez a film minden részére, így a ruha- és zeneválasztásra is igaz. A stílus előnyére áldoztunk a korok oltárán.”

Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu