Milyen indíttatásból született meg ez a dokumentumfilm, ami elsőként kísérel meg lenyomatot adni a budapesti romkocsmajelenségről?
Csizmadia Attila: Az indíttatás egy hiány volt. Öt évvel ezelőtt belekerültem egy beszélgetésbe néhány romkocsma-alapítóval, és az elképesztő sztorijaikat hallgatva egyértelművé vált számomra, hogy a romkocsmák története sokkal mélyebb a köztudatban élő szóbeszédnél. Akkoriban negatív cikkekkel volt tele a sajtó a romkocsmanegyedet illetően, viszont a beszélgetés során tisztán éreztem, hogy ezek letettek valamit az asztalra várostörténeti szempontból, pozitív értelemben. Belenyúltak a város szövetébe, és gazdagították azt. Utánanézve konstatáltam, hogy mindezt még nem dolgozták fel filmen, az emberi karaktereken keresztül. Szerettem volna megszüntetni ezt a hiányt, egyúttal tisztelegni a kultikus vendéglátóhelyek létrehozói előtt.
Hogyan kezdtél bele a megvalósításba?
Cs. A.: Elsőként egy minisorozaton kezdtem dolgozni a Covidot megelőzően, ennek a munkafolyamatai közben csatlakozott hozzám rendezőtársként Bence. Ezt követően kaptunk egy felkérést, hogy legyen a minisorozatból mozifilm, amiben Bence átvette a rendezést, én pedig a szerkesztéssel és a forgatókönyv munkálataival foglalkoztam.
Sipos Bence: Ez egy kis költségvetésű dokumentumfilm, tehát fluidan kezeltük a szerepeket, mindannyian foglalkoztunk benne szinte mindennel. Közös mentalitás szőtte át a munkánkat, miszerint: dolgozzunk össze, hogy valami egészet alkossunk! A film készítése közben nagy szerep hárult még Füzesi Tamás vezető operatőrre, az utómunkában pedig Földeák Laurára, akivel együtt vágtuk a filmet.
Cs. A.: Mellettük Rajnai Györgyöt kell mindenképp megemlítenem, aki a novemberi haláláig segítette a munkánkat producerként, a Korda Stúdió korábbi igazgatójaként. Nélküle nem jött volna létre a film.
Miként definiáljátok a Romokból mondanivalójának lényegét?
Cs. A.: Egy pozitív üzenet, ami azt fogalmazza meg, hogy: ha félelem nélkül belevágunk az aktív cselekvésbe, valóra tudjuk váltani az álmainkat.
Akár olyan közösségi értéket is – lásd: romkocsma –, ami aztán egy százötven éves világváros életére lesz jelentős, hosszú távú hatással. Ezek a helyek bátor kockázatvállalással jöttek létre: kicsi volt a nappali, lementek a srácok, és – akár minden előképzettség nélkül – a város, valamint az emberek életére egyaránt ható kultikus helyeket hoztak létre.
S. B.: Így van, emellett egy felnövéstörténetet is bemutat a film. Ezek a helyek valakiknek a „gyerekei”, amelyek a létrehozójukkal, vezetőjükkel együtt nőttek és váltak a város lüktetésének részévé. Ezeknek a vezetőknek fel kell tudni fogni, hogy az általuk teremtett vendéglátóhely milyen szereppel bír a város életében, és egy ponton túl akár arra is képessé kell tudniuk válni, hogy elengedjék a helyeik kezét. Bátornak kell lenniük, hogy az általuk vallott eszméket megtartva merjenek változni, formálódni és a korábbi projektjeiktől eltérő, mégis önazonos új projekteket megvalósítani, új „szerelemgyerekeket” létrehozni.
Érthető a romkocsmák és a háborút megélt város kapcsolata. Mégis, miért éreztétek fontosnak a város és a romkocsmák közti párhuzam élénk kihangsúlyozását? Mi a megjelenítés mögötti koncepció?
Cs. A.: Ez a város folyton esett-kelt. Időről időre újra kellett építenie magát – fizikai és kulturális szempontból egyaránt. Kelet-Európa Párizsa voltunk, majd jött a világháború, és a kulturális pezsgés – a kávéházkultúra, az irodalmi, művészeti és vigalmi kultúra – ment a lecsóba, ezt követően újra kellett építeni az egészet. Utána jött a rendszerváltás, ’56, melyek szintén meghozták a maguk rombolását. Ám az emberek minden összeomlás után képesek voltak megtalálni a kultúrát és az örömöt Belső-Erzsébetvárosban, minden alkalommal képesek voltak újra építkezni a romokból.
S. B.: Az én fejemben van egy asszociációs kép is. A romkocsmákat kezdetlegesen, gyermeki bájjal, a tökéletességre való törekvés nélkül kezdték el kiépíteni a létrehozóik, hiszen belátták: abból kell főzni, ami van.
Cs. A.: Ezt továbbfűzve hozzáteszem: a romkocsmák átmeneti időre – egy évre, egy nyárra – kapták meg a házakat, így tükröződik bennük az emberi létet is meghatározó jelenség, miszerint: az élet maga a változás. A romkocsmák léte és maga az élet is egy átmenetiség, és ebben az átmenetiségben keresi az ember az állandóságot. Kérdés, hogy ez a kettő miként lehet jelen egyszerre egy ember életében és egy sok ember által alkotott világvárosban. Belső-Erzsébetváros zavaros politikai színtér, ahol a döntéshozók a mai napig nem tudják konszenzusban kezelni a benne zajló folyamatos változást. Hozzáteszem, mi tudatosan nem politizálunk a filmben.
A filmben megjelenő interjúk igazán emberiek, könnyű kapcsolódni hozzájuk. Milyen rendezői eszközökkel tudtátok elérni ezt?
S. B.: Teret adtunk a képsorokon az emberi botlásoknak, hiszen ezek jelenléte által tudunk igazi, hús-vér sztorit bemutatni.
Cs. A.: Tudatosan ilyen jelenetekkel is indítjuk a filmet is, hogy a néző érezze: valódi emberekkel találkozik. Ennek érdekében célzottan oldottuk a forgatás előtt a megszólalókat – ami érdekes folyamat volt, hiszen ezek a szórakozóhely-tulajdonosok hozzá voltak szokva, hogy akkor jelenik meg a területükön kamera és stáb, ha balhé van. A korábbi, gyakran megrázó tapasztalataikat felülíró módon kellett mélyen tudatosítanunk bennük, hogy nem a híradótól vagyunk, ezekből a felvételekből film lesz.
Hogyan állt össze a megszólalók listája?
Cs. A.: Azokat kértük fel elsőként, akik lerakták a romkocsmakultúra alapjait, majd a tőlük érkező további ajánlások és a kutatómunkánk mentén kerestünk fel további megszólalókat. Szép volt látni, hogy ezek az emberek nem konkurenciaként tekintenek egymásra – kifejezetten ajánlották egymást. Volt, aki azt mondta, inkább kimarad a filmből, ha nincs benne elég hely a megszólalóknak, és átadja a helyét xy-nak, akit szerinte nem hagyhatunk ki ebből.
S. B.: Ezt követően kiáltottuk ki főszereplőnek Zsendovits Ábelt, hogy az ő szavai mentén kalauzoljuk a nézőket a történetben. Néhány megszólalót ki kellett vágnunk a sorozat filmmé alakítása során – ez nehéz, de megkerülhetetlen lépés volt, nagyon sajnáltuk.
Visszatérve a megvalósítással kapcsolatos kérdéshez: milyen munkafolyamatok során varázsoltatok a Romokból „elődjéből”, a részletekbe bocsátkozó minisorozatból jóval rövidebb és koncentráltabb formátumot: mozifilmet?
Cs. A.: Létrehoztam egy irányadó koncepciót a dramaturgiában: párhuzamba állítottam a romkocsmákat és magát Budapestet – azt, hogy romokon esik-kel a város, az ecetfa kinő a repedésekből –, ezt egészítették ki Bence ötletei, melyek által elkezdett a sorozat filmmé kerekedni.
S. B.: Nehéz feladat sorozatból filmet csinálni, mert máshol vannak a két alkotás dramaturgiai pontjai. Ráadásul a Romokból esetében teljesen más aspektust mutatott be a sorozat, mint a film, ezért az utóbbi hosszú „legózási folyamat”, nagyjából nyolc hónapnyi vágás eredményeként jött létre, miközben sok vizuális anyagot kellett pluszban forgatnunk a filmszerűvé tevés érdekében. Egy idő után ráálltunk arra a működésre, hogy felváltva vágtunk Földeák Laurával, majd új jeleneteket forgattunk Füzesi Tomival. Így állt össze a film háromórás verziója, amiből – bár úgy éreztük, ez az anyag nem tud ennél rövidebb lenni – további munkával másfél órásat kellett csinálnunk. Tovább feszült a helyzet, miután szembesültünk vele, hogy nem visszafordítható szegény Rajnai Gyuri egyre rosszabb állapota. Elkezdtünk hát még jobban sietni, mert mindenképp szerettük volna, hogy lássa a közös munkánk gyümölcsét.
Cs. A.: Érdekes, hogy – a téma imént említett emberi, személyes szála mellett – a sorozatnál és a filmnél is volt egy alkotói elengedési folyamat. Én a sorozatnál éltem meg ezt, amikor a segítőimmel el kellett döntenünk, hogy a sok felvett anyagból mit tartunk meg és mit nem. Ezt követően összerakták Bencéék a kifejezetten jó háromórás anyagot, és el kellett döntenünk, mely jelenetek maradnak a filmben és melyek nem. Utólag azt látom, hogy bár bizonyos tekintetben különbözik a sorozat és a film, a kettővel együtt elmondtuk, amit alkotókként el akartunk mondani. Nekem nincs hiányérzetem. Neked, Bence?
S. B.: Nekem van, de úgy érzem, kihoztuk a maximumot a minimális anyagi keretünkből. Talán akkor lennék teljes mértékben elégedett a végeredménnyel, ha jóval nagyobb anyagi keretből gazdálkodva újraalkotnánk a filmet egy harmadik verzióban.
Cs. A.: Hát igen, a magyarországi alacsony költségvetésű filmek alkotóinak fájdalma, hogy: mennyi ötletet lehetett volna még megvalósítani! Mindenesetre, véleményem szerint így sem kevés az, amit letettünk az asztalra. Több száz órányi anyagot vettünk fel és szerkesztettünk meg, nagyon komoly munkán vagyunk túl.
A film premierje a 45. Magyar Filmszemlén, a magyar film napján volt a Kino Cafe Moziban. Hogyan alakul a Romokból jövője, mi körvonalazódik?
Cs. A.: Május 27-én a kecskeméti Otthon Mozi vetíti a filmet, május 28-án pedig a budapesti Bem Mozi. Június 7-én a soproni Elit Mozi játssza a Sopron Feszt keretein belül, és nagyon valószínű, hogy a szentendrei P’Art Mozi is műsorra tűzi.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu