Hogyan gördült ki belőletek a mély érzéseket megfogalmazó Fény és árnyék című szerzemény?
Tavaly nagyon intenzív nyarunk volt, a zsúfolt koncertszezon végén kezdtünk el dolgozni az új dalokon. Édesanyaként az a prioritás számomra, hogy az állandó jelenlétem által érzelmi és fizikai biztonságot nyújtsak a négy és fél éves gyermekemnek, emiatt nagyon lassan haladtam, és úgy éreztem, eszméletlen nehezen felelek meg az elvárásoknak, nem tudom harmóniában tartani és egyaránt nagy erőkkel működtetni az anyai és alkotói énrészem.
Ez az egyik legmélyebb dalunk, amit egy sodró, vidám, erőszakos zene kísér.
Milyen érzés előadni ezt a lelkileg megrendítő szerzeményt, és milyen személyes gondolataid, érzéseid fűződnek hozzá?
Olyan élmény ezt énekelni, mintha saját magammal beszélgetnék, és érdekes megtapasztalni a tényt, hogy még a saját magammal való beszélgetésben is van széthúzás, fénytörés, szétesés.
Régóta dolga van a zenekarnak az árnyékkal – okkal született az Árnyékok című dalunk –, ez egy mitologikus téma a Magashegyi Underground életében. A Fény és árnyék arra a thrillerszerű hajszolásélményre emlékeztet, amikor az ember kerget valakit, mert meg akarja fogni, miközben az a valaki is kergeti őt, hiszen el akarja kapni. Üldözik egymást, és mivel körbe-körbe futnak, menekülnek is egymástól. Ezt megélheti az ember egy emberi kapcsolódásban, de akár önmagán belül is.
A jó és a rossz állandó ütközésére, kavargására gondolsz? A káoszra, amiben igyekszik rendet csinálni az ember?
Igen – és ez a rendteremtés, „fényre kijutás” megtörténik a dalban. Sokáig az érzékenységet tükröző intim hangvételben akartam felénekelni a szöveget, de egyszerűen nem engedte a lelkem. Azt éreztem, hogy erőt kell megnyilvánítanom, erőt kell adnom – önmagam és mások számára is, hiszen nincs érdekesebb, különösebb erő a női erőnél, ami egyszerre finom, lágy és határozott. Ezzel a kétarcú erővel kapcsolódva rányílt a szemem a belső világomban és a külvilágban rejlő kettősségekre. Arra, hogy nem csupán a női erőnek, de mindennek két arca van.
A kettősség – jó és rossz, fény és árnyék, fent és lent stb. – megélése által igyekszel harmóniát teremteni az életedben?
Pontosan.
Hogy csinálod?
Nehezen. Törésekkel és összeragasztásokkal. Nincs konkrét receptem a harmóniateremtésre, de sokat segít, hogy felismertem a túlzottan pozitív és túlzottan optimista énem. Minél inkább átlátom ezt az énrészt, annál inkább feloldódik, ezáltal képessé válok a fájdalommal való szembenézésre, a fájdalom felvállalására. Amint elfogadom és megélem az élet negatív aspektusát a pozitívval együtt – tehát a kettősséget –, megszületik a harmónia. Az önmagammal való egységteremtés mellett sokat segít a másokkal és a természettel való igaz, őszinte kapcsolódás is. Nagyon szeretek csendben sétálni és biciklizni, nem nyomom el a gondolataimat zenével vagy podcasttel. A valódi jelenlét és felelősségvállalás megélésére törekszem – a kislányom figyelmét is felhívtam már arra, hogy az emberek felelősek egymásért.
Az egymásra való nyitottság és szeretetteljes elfogadás megélésére gondolsz?
Igen. Nagyon nehéz megélni ezt egy olyan világban, ami minden pillanatban ítélkezésre nevel. Bennem is gyakran megjelenik a kritika, de amint észreveszem ezt, igyekszem elengedni az előítéleteimet.
Miként tudod minél hosszabb ideig megőrizni magadban a tiszta, előítéletektől mentes lelkiállapotot ebben a kaotikus, szélsőségek közt csapongó világban?
Úgy, hogy a lelkemre tekintve emlékeztetem magam a tényre, hogy – mások lelkéhez hasonlóan – benne rejlik a legeslegjóságosabb Isten. Úgy érzem, ő az én magom. Ezt tudatosítva eldöntöm, hogy kikhez szeretnék tartozni. Válasz: azokhoz, akik a teremtett természetességgel azonosulva élnek. Azokhoz az emberekhez, akiket érdekel a lelki szféra, akik még nem hülyültek bele az érdekeken alapuló kapcsolatépítésbe és egymás gyűlöletébe, és akik nem kérik számon egymást. Azokhoz, akik az élet teremtett természetességével bírnak.
Mesélj a készülő kislemezetekről! Milyen dalokra számíthatunk a Fény és árnyék után?
Ahogy általában, úgy most is bennem van a késztetés, hogy magammal együtt a hallgatóinkat is kihúzzam azokból a mélységekből, amikbe adott esetben épp a mi dalaink mentén kerültünk. A mindennapokban is igyekszem a hullámok fölött tartani a fejem, bízva abban, hogy kipurgálom a lehúzó nehézségeket. Ezt a hozzáállást jól tükrözve a kislemezünk mély lesz, de magában rejti azt a szikrát, ami fényt adó lángra lobbanthatja a hallgató lelkét, aki ezáltal esszenciális szinten kapcsolódhat önmagával.
Fotó: Dancs Enikő Bianka
