Magashegyi Underground

Tóth Vera, Ákos és a Magashegyi Underground is megkapta a Petőfi Zenei Díjat

Átadták a Petőfi Zenei Díjakat: a Magashegyi Underground lett az év együttese, Tóth Vera az év női előadója, Ákos pedig második alkalommal kapta meg az év férfi előadója elismerést június 1-jén este Budapesten, az A38 hajón rendezett díjátadó gálán, amelyet élőben közvetített a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.

Film, zene és gasztronómia a Virág Benedek Ház nyári kultúrfröccsében

Budapest egyik csendesebb zugában, a Tabán szomszédságában igazi kultúrkincsekre bukkanhatnak azok, akik nyári szabadidejük egy részét a fővárosban töltik. A Virág Benedek Ház több mint kétszáz éves falai között ugyanis számos színvonalas koncert, filmtörténeti kuriózum és gasztronómiai meglepetés vár júniustól augusztus végéig az érdeklődőkre.

Bocskor Bíborka: Ennek a dalnak a létrejöttét egy dupla ájulással nyugtáztam

A Magashegyi Underground közelmúltban megjelent, Fény és árnyék című szerzeményéről beszélgettünk, amely Bocskor Bíborka elmondása szerint az ember tragédiájának megfogalmazása.

A magyar dalszövegkultúra hagyományosan mélyebben gyökerezik a verseinkben

Szepesi Mátyást, Lukács Lacit, Nicuță Alint és Nagy Bogi énekesnőt kérdeztük arról, hogy mi segíthet a dalszövegírásban.

Ötszáz program és ezer előadó várja a közönséget idén Tusványoson

„Jobb pályán” mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost az erdélyi Tusnádfürdőn. Az eseményen 34 rendezvénysátorban mintegy 500 programot tartanak csaknem ezer előadó részvételével.

Bocskor Bíborka: Önmagam művészi kommunikációs eszköze vagyok

2023 második felében jelent meg a Magashegyi Underground legutóbbi, Egymáshoz rövid az út című albuma, amelyet az idei koncertszezonban számos helyszínen – többek közt a Művészetek Völgye PEMA udvarában is – hallhat a közönség. A dalokról és az előadói létezés lélekemelő, transzformatív hatásáról a zenekar énekesnőjével, Bocskor Bíborkával beszélgettünk.

A Magashegyi Underground beveszi a PIM udvarát

Nem először tölti meg a nyári délutánokat színes programokkal a Petőfi Irodalmi Múzeum, idén azonban újdonsággal készül az intézmény: friss programsorozatuk, a Petőfi Színpad x PIM alkalmai izgalmas fellépőkkel kecsegtetnek. Június 5-én például a Magashegyi Underground két tagja foglalja el a pódiumot.

Hét év után lemezbemutató koncertet ad a Magashegyi Underground

A Lemezkarc című nagylemezt januárban mutatják be a budapesti Akvárium Klubban.

Magashegyi Underground a Várkert Bazárban

Másfél év kihagyás után a Magashegyi Underground újra színpadra lép szeptember 5-én Budapesten, a Várkert Bazár Öntőház udvarán.

Két koncerttel jelentkezik a Magashegyi Underground

November 1-én szeánsz, november 2-án hangos koncerttel örvendezteti meg közönségét a zenekar.

Legszebb tévedéseiről mesél a Magashegyi Underground

Legújabb dalára, A legszebb tévedésünkre forgatott hangulatklipet Galler András 'Indián' csapatával a Magashegyi Underground.

Profán szentség - Interjú Bocskor Bíborkával

Bocskor Bíborka üdítő jelenség a hazai zenészek között. A Magashegyi Underground énekesnőjével a színpadi gesztusokról, a színészmesterségről, kívülállóságról, zenehallgatási rítusokról, albumkészítésről, valamint a zenekar múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.

A nagy kérdés az, hogy tényleg elmentek-e a szörnyek

Kiskifli, alvópóló, mobil, szörnyek – szavak, amelyekről egyre többen a Konyhára asszociálnak. Haller Dániel basszusgitáros és Badics Márk dobos mellett Szepesi Mátyás énekes-dalszövegíró adja bele szívét-lelkét a zenekarba, amely mellett a Magashegyi Underground gitárosaként is láthatjuk. Írásról, kalapokról, a készülő harmadik albumról beszélgettünk vele.