Marie Antoinette

November 2-án történt

„A huszadik században a vers annyira öncélúvá alakult, hogy némelynek írója úgy véli, ami átvillan a fején, az már líra. Rettenetes félreértés. A versben nem magunkról és magunknak kell beszélnünk, hanem azokról a gondolatokról, érzésekről, amelyek ott lappangnak az olvasókban is” – fogalmazta az 1902. november 2-án született – és 1983-ban elhunyt – háromszoros Kossuth-díjas író, költő, Illyés Gyula.

Október 16-án történt

„Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat, soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént” – fogalmazta az 1981. október 16-án elhunyt József Attila-díjas költő, író, Várnai Zseni.

November 2-án történt

November 2-án, halottak napján az elhunytakra emlékeznek világszerte. Az eredetileg keresztény ünnep mára túlnőtt az egyházi kereteken, ezen a napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére.

Titokzatos gyémánt nyakéket árvereznek el a Sotheby’s-nál

Egy 18. századi, ötszáz gyémántból álló, a kor tudásbeli technikáját messze meghaladó, titokzatos eredetű nyakéket árverez el a Sotheby’s.

Az utolsó előtti Bourbon, aki semmit sem tanult és semmit sem felejtett

Kétszáz éve, 1824. szeptember 16-án halt meg XVIII. Lajos francia király, aki Louis-Stanislas-Xavier néven, Provence grófjaként 1755. november 17-én született a versailles-i királyi palotában, XV. Lajos fia, Lajos Ferdinánd dauphin és Mária Jozefa szász hercegnő második, felnőttkort megért fiaként.

Október 16-án történt

1895: I. Ferenc József szentesítette az izraelita vallást bevett vallássá nyilvánító törvénycikket. 1944: Horthy Miklós kormányzó a nyilasok vezetőjét, Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnökké. 1946: tíz háborús bűnösön, akiket Nürnbergben elítéltek, végrehajtották a halálos ítéletet.

Hét merénylet nem ölte meg, de a száműzetés igen I. Lajos Fülöpöt

Kétszázötven éve, 1773. október 6-án született I. Lajos Fülöp, az utolsó francia király. A „Polgárkirály” kalandos élete során nem egyszer kényszerült arra, hogy elhagyja hazáját. Uralkodása alatt a Bourbon- és a köztársaságpártiak ellenszenvével egyaránt szembe kellett néznie.

Felújították Marie Antoinette magánlakosztályát Versailles-ban

Felújították és június 27-én megnyitják a nagyközönség előtt az idén 400 éves versailles-i kastélyban XVI. Lajos király hitvese, Marie Antoinette magánlakosztályát.