Mark Twain
Április 21-én történt
1926-ban ezen a napon született II. Erzsébet brit királynő, az Egyesült Királyság történelmének leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodója, aki 1952 és 2022 között összesen hetven évet és kétszáztizennégy napot uralkodott, mialatt hét római pápa, illetve tizennégy amerikai elnök követte egymást.
November 30-án történt
Huszonöt évvel ezelőtt, 1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén a Hortobágyi Nemzeti Parkot felvették a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első, 82 ezer hektáros nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal.
Musicalként mutatja be a Koldus és királyfit a Magyar Színház
Mark Twain klasszikusát, a Koldus és királyfit musicalként mutatják be december 6-án a Magyar Színházban, Nagy Viktor rendezésében. Az előadásban Mészáros Árpád Zsolt két apafigurát alakít: VIII. Henriket, Anglia királyát és John Cantyt, Tom apját.
November 30-án történt
Az agyagból szépséget, emberséget és szeretetet életre keltő műveket alkotott az 1902. november 30-án született Kovács Margit keramikus, szobrász (képünkön), aki egy interjúban így fogalmazott: „Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált.”