Mihail Gorbacsov

Október 15-én történt

1917. október 15-én született – és 1994-ben hunyt el – Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, aki az ötvenes évek elején forgatta első alkotásait, míg a nemzetközi ismertséget az 1956-os Hannibál tanár úr, illetve a Sarkadi Imre novellájából készült Körhinta hozták meg számára. A filmjeiben legtöbbször a hatalomnak kiszolgáltatott kisemberek sorsával foglalkozó alkotó nevéhez olyan emlékezetes mozik fűződnek, mint a Dúvad, az Édes Anna, a Húsz óra, A Pál utcai fiúk, a Két félidő a pokolban, Az ötödik pecsét és a Gyertek el a névnapomra.

Március 15-én történt

„Az éles fekete-fehér kontrasztok, a ritmikus hálózatok és permutált struktúrák villódzása, a plasztikai elemek optikai kinetizmusa: megannyi fizikai jelenség műveimben, melyeknek szerepe már nem az, hogy a csodálatba vagy édes-bús melankóliába ejtsenek bennünket, hanem hogy tettekre serkentsenek s szilaj örömöket szerezzenek” – fogalmazta az 1997. március 15-én elhunyt magyar–francia festő- és szobrászművész, Victor Vasarely, akit mind életműve, mind számos elméleti munkája révén az op-art legjelentősebb képviselőjének tekinthetünk.

A Varsói Szerződés főként a szocializmust védelmezte a tagállamaiban

Hetven éve, 1955. május 14-én írták alá a lengyel fővárosban a Varsói Szerződés, a közép- és kelet-európai szocialista országok katonai-védelmi szervezetének létrehozásáról szóló megállapodást. A szövetséget harminchat éves fennállás után, 1991. július 1-jén nyilvánították megszűntnek a tagállamok.

Október 15-én történt

1619: Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokába kerül a pozsonyi várban őrzött Szent Korona. 1750: megindul a menetrendszerű postakocsijárat Bécs és Buda között. A kétnapos utat 15 forintért, azaz két borjú áráért tehette meg az utas. 1982: megkezdte működését az újonnan létrejött budapesti Katona József Színház.