MNMKK

Október 3-án történt

„Hiszem, hogy teremtmények vagyunk, hiszem, hogy a Jóisten jókedvében teremtette a világot, s benne az embert, és hiszem, hogy mindenkinek feladata van ezen a bolygón. Hiszem azt is, hogy csak a szeretet működteti az emberi kapcsolatokat is, és az az én feladatom, hogy szeretettel hassak az emberekre, vidámságot, szépséget, magvas gondolatokat, örömteli perceket szerezzek nekik, hogy boldog legyen a Jóisten, ha ránk tekint” – fogalmazta a ma hetvenharmadik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színházigazgató, Cseke Péter.

Október 2-án történt

1950. október 2-án született – és 2024-ben hunyt el – Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró. Szurdi Miklós filmgyári asszisztensként kezdte a pályáját, majd színitanulmányait elvégezve több színház társulatának tagja, illetve a Veszprémi Petőfi Színház rendezője és a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt. Filmrendezőként többek között a Hatásvadászok, a Képvadászok, a Vademberek és az Öld meg a másik kettőt című játékfilmek, illetve a Linda, az Angyalbőrben és a Família Kft. című tévésorozatok fűződnek a nevéhez.

Október 1-jén történt

„A tehetséges ember minden korban megtalálja a helyét, és azért dolgozik, hogy elérjen valamit a pályán. Aki csak langyosan közelíti meg a szakmáját, az annyit is kap vissza, és nem sírhat, ha aztán nem döngeti a csúcsokat” – fogalmazta a ma nyolcvanegyedik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Molnár Piroska, akit többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Katona József Színház és a Thália Színház előadásaiban, illetve a Szabadesés, A nagy füzet, a Kínai védelem, a Taxidermia és a Liza, a rókatündér című filmekben láthattunk.

Szeptember 30-án történt

„Művészetet kis ambícióval nem érdemes csinálni… Ezért aztán állandó jelleggel boldogtalan vagyok. Mert nem hiszek igazán a sikerben sem: nagyon sokszor úgy gondolom, nem érdemlem meg a tapsot” – nyilatkozta első filmszerepe után az 1929. szeptember 30-án született – és 1982-ben elhunyt – operaénekesnő, színésznő, Házy Erzsébet. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művésznő a Magyar Rádió énekkarában kezdte pályáját, majd 1951-ben debütált az Operaházban, ahol legnagyobb sikerét a Manon Lescaut címszereplőjeként aratta, Ilosfalvy Róbert partnereként.

Szeptember 29-én történt

„A gyerekek természetes módon tudnak a flow állapotába kerülni. Azért tanulnak gyorsan, mert izgalmasnak találják a tanulást. Egy csecsemőnek nem kell fizetni, hogy megtanuljon beszélni vagy járni, természetes késztetés él benne, hogy tökéletesítse a tudását. Amikor azonban bezárjuk őket az iskolába, ahol ülniük és hallgatniuk kell, az nem természetes számukra. Mindez a felnőtt világ félreértése arról, hogyan tanulunk” – mondta az 1934. szeptember 29-én született – és 2011-ben elhunyt – Csíkszentmihályi Mihály magyar–amerikai pszichológus, a flow-elmélet atyja.

Észt hét, Siófoki Halfesztivál, a sorkatonaság emlékezete és a Zsolnay lányok titkai – Programajánló

Állatok világnapja a Természettudományi Múzeumban, Észt hét a Toldi moziban, kerekasztal-beszélgetés Hollywood magyar sztárjairól a Nemzeti Múzeumban, kiállítás a sorkatonaságról a Néprajzi Múzeumban, halfesztivál Siófokon – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Szeptember 28-án történt

1907. szeptember 28-án született – és 1997-ben hunyt el – Turay Ida színésznő, aki mindössze 17 évesen aratta első sikerét a Darázsfészek című előadásban, majd számos színházában megfordult. 1926-ban feleségül ment Békeffi István színműíróhoz, aki több darabot írt számára. Bájos megjelenésével, kellemes énekhangjával főként naivaként tűnt ki, később bölcs, idősebb nőalakokat formált meg emlékezetesen. Számos filmben is szerepelt, többek között az Állami Áruház, a Könnyű múzsa, a Csínom Palkó és az Egy szoknya, egy nadrág című alkotásokban láthattuk.

Szeptember 27-én történt

„A művészek mindig azt hiszik, hogy jelentősen bele tudnak szólni a dolgokba, de lassan rájöttem, hogy semmi közöm semmihez. Imádkozhatsz bárkinek bármiről, egyik fülén be, másikon ki” – fogalmazta az 1921. szeptember 27-én született – és 2014-ben elhunyt – kétszeres Kossuth-díjas filmrendező, Jancsó Miklós. A Magyar Mozgókép Mestere címmel kitüntetett művész nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Oldás és kötés, az Így jöttem, a Fényes szelek, a Szegénylegények, a Szörnyek évadja, a Magánbűnök, közerkölcsök és a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten.

Szeptember 26-án történt

„Egyéniségnek születni kell. Az embernek vagy megadatik ez a kisugárzás, vagy nem” – fogalmazta a 2004. szeptember 26-án elhunyt Jászai Mari-díjas színész, komikus, Kabos László. A „kis Kabos” néven is emlegetett művész eredetileg bohóc szeretett volna lenni, aztán – ha nem is bohóc –, de nagy nevettető lett belőle. Főleg kabaréjelenetekben és magánszámokban nyújtott emlékezetes alakításokat, de színdarabokban és filmekben is szerepelt. Többek között A veréb is madár, a Kölcsönlakás, a Kutyakomédia és a Hét tonna dollár című filmekben láthattuk.

Szeptember 25-én történt

„Ami bennem van, őszintén odaadom a közönségnek. Addig nem is tudok játszani, amíg érzem, hogy ez nem igazi, ez hamis, ez nem arról szól, amit el akarok mondani” – fogalmazta az 1943. szeptember 25-én született – és 2023-ban elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Csomós Mari. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett színművészt többek között a Szolnoki Szigligeti Színház, a Nemzeti Színház és a Radnóti Miklós Színház előadásaiban, illetve az Így jöttem, a Makra, a Jadviga párnája és a 141 perc a befejezetlen mondatból című filmekben láthattuk.

Szeptember 24-én történt

1940. szeptember 24-én hunyt el Iványi-Grünwald Béla festőművész, aki Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt, majd Hollósy Simon köréhez csatlakozott. 1896-ban a Nagybányai Művésztelep alapítói között volt, ahol elsősorban természetközeli, plein air tájképeivel vált ismertté, míg 1906 után a naturalizmustól a dekoratív, stilizáló, szecessziós és Gauguin hatását is tükröző megoldások felé fordult. Ezután a kecskeméti művésztelep meghatározó alakja lett, ahol allegorikus kompozíciókat is festett, majd ismét visszatért a realista tájfestészethez.

Szeptember 23-án történt

„Mindig sokat gyakoroltam, de kizárólag csak klasszikus zenét. Jazzt sohasem. 1963 óta járok külföldre, rengeteg külföldi zenésszel játszottam, rengeteg koncertet hallottam, láttam, figyeltem meg, és rá kellett jönnöm: ha az ember ki akar lépni a »futottak még« kategóriából, akkor borzasztó komolyan kell venni ezt a hangszert” – fogalmazta a 2006. szeptember 23-án elhunyt Pege Aladár Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas nagybőgős, zeneszerző. A világhírű, zseniálisan improvizáló, virtuóz jazz-zenészt a kritikusok „a nagybőgő Paganinije” néven is emlegették.

Szeptember 22-én történt

„Azt hiszem, mindhalálig kitartok már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbűvölik az embert, és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben” – fogalmazta az 1910. szeptember 22-én született – és 2006-ban elhunyt – Kossuth-díjas költő, író, Faludy György.