Muzsikáló Magyarország program
Kétszáz cigányzenész muzsikál a kétszáz éves Anna-bálon
A Muzsikáló Magyarország programban részt vevő cigányzenekarok zenélnek a bicentenáriumát ünneplő Anna-bál hétvégéjén. Vasárnap délben kétszáz muzsikus hangszere szólal meg egyszerre a Tagore sétányon.
Száznegyven cigányzenekar húzta a Dankó Pista Emléknapon
Június 14-én a fővárosi helyszíneken túl további 58 hazai településen, 68 étterem, kávéház és csárda több tízezer vendégének országszerte összesen 417 órán keresztül zenélt csaknem 140 cigányzenekar.
Cigányzenétől hangos őszig Magyarország
Mától csaknem 140 zenekar muzsikájával telhetnek meg országszerte a vendéglők, kávéházak és bisztrók teraszai. Budapest légikikötője, pályaudvarok és kikötők is felsorakoznak a program helyszínei közé.
Cigányzene fogadja majd a turistákat a Liszt Ferenc repülőtéren
A Magyarország kormánya által idén is meghirdetett Muzsikáló Magyarország program révén 1,1 milliárd forintos támogatás jut arra, hogy a hagyományos kávéházi cigánymuzsika ismét megtöltse a vendéglátóhelyek teraszait – közölte Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára április 3-án Budapesten.