naptár
December 18-án történt
„A celluloid a világ legdrágább kábítószere” – vallja Steven Spielberg. Az Oscar-díjas amerikai filmrendező, aki ma ünnepli születésnapját, többek között olyan filmeket tudhat a háta mögött, mint a Schindler listája, az E. T., a földönkívüli vagy a Ryan közlegény megmentése.
December 17-én történt
Volt már Nyilas Misi, Eliza Doolittle és Lina Lamont is Szinetár Dóra, aki ma ünnepli születésnapját. A Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő nemrég életrajzi stand up esten is kipróbálta magát Egy életem címmel.
December 16-án történt
Kós Károly 1883-ban ezen a napon született, ezért ma ünnepeljük a magyar építészet napját.
December 12-én történt
Akit ma a lélektani regény egyik nagymesterének tartunk, 1857-ben perbe fogták leghíresebb művéért, amelynek kapcsán a legenda szerint így fogalmazott: „Bovaryné én vagyok!”. Ezen a napon született Gustave Flaubert (képünkön), a stendhali és balzaci realista hagyomány folytatója.
December 11-én történt
Ezen a napon született Carlo Ponti olasz filmproducer, akinek olyan világhírű mozik fűződnek a nevéhez, mint A megvetés Godardtól, Fellini Országútonja és Antonioni Nagyítása. Képünkön második feleségével, Sophia Lorennel látható.
December 10-én történt
A szakma sem igazán tartotta számon az irodalmi Nobel-díj előtt Kertész Imrét, aki azóta is egyetlen magyarként vette át 2002-ben ezen a napon az elismerést. A Sorstalanság sajátos holokausztregény; direkt roncsolt nyelve sejteti, hogy a leírt szörnyűségekhez a régi szavak már nem elégségesek.
December 9-én történt
„Mi úgy büntetjük meg a rendezőket, hogy megcsináljuk azt, amit kérnek” – vallotta Garas Dezső. 1934-ben ezen a napon született a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, mindannyiunk Kőnig tanár ura.
Tessék kalandozni!
Nemsokára boltokban a Libri Könyvről könyvre című olvasónaplója és öröknaptára, amelyet december 1-jén rengeteg influenszer jelenlétében, vetélkedővel és olvasási szokásainkról szóló beszélgetéssel fűszerezve mutattak be a budapesti Kastner Kommunityben.
December 5-én történt
2012-ben ezen a napon a matyó hímzés felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek reprezentatív listájára. A matyó népművészet az egyik leggazdagabb motívum- és színvilágú Magyarországon, elsősorban az Alföld északi tájrészére, Matyóföldre jellemző.
December 4-én történt
1946-ban ezen a napon született Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas magyar színművész, érdemes művész, a nemzet színésze, aki fiatalon lett a Jancsó Miklós-filmek állandó szereplője.
December 3-án történt
A francia új hullám vezéralakjaként az 1930-ban ezen a napon született Jean-Luc Godard azon nagy hatású rendezők közé tartozik, akik hozzájárultak a modern film születéséhez. Emblematikus filmjei a médium szabályainak jótékony felrúgásáról és az alkotói szabadság tudatos kijátszásáról árulkodnak.
December 2-án történt
Szokatlan, érthetetlen, olvashatatlan: ilyen és hasonló jelzőkkel illették értő irodalomkritikusok is a 2015-ben ezen a napon elhunyt Juhász Ferenc líráját. Rendkívüli tehetségét – amelyről többek között Kossuth- és József Attila-díja tanúskodik – azonban kevesen vitatták.
November 28-án történt
Ezen a napon született a magyar mozgókép mestere, Sára Sándor. A Kossuth-díjas filmrendező és operatőr számára főiskolai évei legfontosabb tanulsága a következő volt: „hogyha nincs más, akkor három szöggel és egy dróttal is tudunk filmet csinálni”.
November 27-én történt
„Ahhoz, hogy igazságos lehessek, tudnom kell, hogy nem vagyok birtokosa semmiféle abszolút igazságnak” – írta Pilinszky János, aki 1921-ben ezen a napon született. A Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas szerző az Újhold-nemzedék kiemelkedő tagja Nemes Nagy Ágnes és Mándy Iván mellett.
November 26-án történt
„Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember: mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.” 1883-ban ezen a napon született Babits Mihály.
November 25-én történt
Ma van a magyar labdarúgás napja annak emlékére, hogy a képünkön szereplő magyar labdarúgó Aranycsapat 1953-ban, azaz kereken 70 éve ezen a napon győzte le Londonban 6:3 arányban a hazai pályán addig veretlen angol válogatottat.