Nicole Kidman
Június 20-án történt
Június 20-án ünnepli 58. születésnapját Lovasi András Kossuth-díjas énekes, gitáros, basszusgitáros, dalszerző, a honi alterock egyik legnagyobb hatású alkotója, akit a Kispál és a Borz frontembereként ismert meg a közönség 1987-ben, majd szólóban, a Kiscsillag együttesben és a Budapest Bár produkcióiban is láthattuk, hallhattuk. A zene mellett színészként is többször kipróbálta magát, emellett a Fishing On Orfű fesztivál elindítása is a nevéhez fűződik.
Tágra zárt szemekkel nézhetjük a Ragyogást a Művész moziban
Stanley Kubrick filmtörténeti klasszikusaiból rendeznek vetítéssorozatot a Művész moziban március 28. és április 25. között. A programsorozatban többek között a Mechanikus narancs, a Ragyogás és a Tágra zárt szemek című Kubrick-filmeket tekinthetik meg az érdeklődők.
Rangos amerikai díjat nyert a Wicked
Az Óz boszorkáiról szóló Wicked című musical nyerte el szerdán az év legjobb filmjének járó díjat a National Board of Review (NBR) amerikai filmes testülettől, Jon M. Chu, a produkció rendezője és a film két sztárja szintén díjazott lett.
Posztumusz tiszteletbeli Oscar-díjat kapott Quincy Jones
Néhány héttel 91 éves korában bekövetkezett halála után Quincy Jones zenei producer és zeneszerző tiszteletbeli Oscar-díjat kapott vasárnap az amerikai filmakadémia 15. kormányzói díjátadó gáláján.
Aki velünk fut, nem lesz elefánt a kultúra porcelánmúzeumában
Heti visszatekintő Tenki Rékától Spiró Györgyön keresztül a Brain Barig.
Nicole Kidman tengerparti házában mindenki gyanúsított
A tökéletes pár című minisorozat olyan könnyed krimi, mintha musical lenne: hajszál választja el attól, hogy a nyomozók énekelve faggassák a gyanúsítottakat.
Erős nőkről és húsba vágó kérdésekről szólt a velencei filmfesztivál
Európa egyik legfontosabb filmes mustráján a legnagyobb sztárok vonultak fel, az Arany Oroszlánt pedig Pedro Almodóvar kapta. Beszámoló.
Pedro Almodóvar filmje kapta a fődíjat Velencében
Pedro Almodóvar spanyol rendező első angol nyelvű filmje, a Tilda Swinton és Julianne Moore főszereplésével forgatott The Room Next Door (A szomszéd szoba) nyerte el az Arany Oroszlánt a szombaton véget ért 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.
Ben Stillerrel indul a torontói filmfesztivál, Angelina Jolie is ott lesz
David Gordon Green Nutcrackers című, Ben Stillerrel forgatott vígjátékával nyílik meg csütörtökön a 49. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Elhunyt a Kínai negyed forgatókönyvírója
Robert Towne, aki a Kínai negyed forgatókönyvéért Oscar-díjat kapott, 89 éves korában hunyt el Los Angeles-i otthonában.
Június 20-án történt
Dargay Attila rajzfilmsorozatai 1960–61-ben az Arthur, az angyallal kezdődtek, a Nepp Józseffel és Jankovics Marcell-lel készített számtalan Gusztáv-epizód rendezőjeként a maga munkáját a főhős körül lábatlankodó valamilyen kis állattal tette felismerhetővé. A magyar rajzfilm történetének emblematikus, időtálló darabjai, filmek és sorozatok fűződnek nevéhez, melyeket kortól függetlenül jó újra és újra elővenni.
Nicole Kidman életműdíjat kap az Amerikai Filmintézettől
Ő az első ausztrál színész, aki elnyeri ezt az elismerést.