Nyersanyag

A kék pelikán futni ment a változó vadonba: ez volt idén a tíz kedvenc magyar filmünk

Erős évet zárt a magyar film: toplistánkon találkozhatunk természetfilmmel, felemelő és földbe döngölő dokumentumfilmekkel, kasszarobbantó vígjátékkal, ötletes animációval és kőkemény drámával is.

Ezért menjünk moziba a magyar film napján

2018 óta emlékezünk meg arról, hogy 1901. április 30-án mutatták be az első magyar filmet, A tánczot, amelyet Zsitkovszky Béla fényképész, géptervező és operatőr rendezett. Nem feledve, honnan indult a hazai mozgókép története, most néhány friss, még a mozikban futó filmet ajánlunk.

Menekülés Zombiföldről

Boross Martin filmje valami nagyon ismerős, valami nagyon idegen. Külföldi utazás Magyarországon, hogy akár vidékről, akár városból indulunk, egyre kevésbé értsünk bármit is, és mégis úgy érezzük: ennél inkább otthon már nem is lehetnénk.

Az emberek eklektikussága és hektikussága vonz

A napokban került moziba Boross Martin Nyersanyag című filmje, amelynek egyik főszereplője Mészáros Blanka. Az öt hónapos kislánya mellett élete legfontosabb szerepét alakító művésszel színházról és anyaságról, elhivatottságról és együttérzésről, valamint csontig ható történetekről beszélgettünk.

Tíz magyar film, amit szeretni fogunk

Van, aki a sztárok miatt néz meg egy filmet, van, akit bizonyos műfajok vonzanak, mint a romantikus vígjáték vagy a horror, mások a kedvenc rendezőjükre esküsznek, de biztosra sohasem mehetünk. Mi most mégis olyan idei magyar filmeket ajánlunk, amelyek semmiképpen sem fognak csalódást okozni.

Február közepétől látható a Nyersanyag című magyar film a mozikban

Boross Martin Nyersanyag című, Dér Zsolt, Mészáros Blanka, Pál András és Szabó Stefi főszereplésével készült filmje a mai magyar társadalmi viszonyokat tükrözi vissza és éles vitákat kiváltó témákat feszeget.