olimpia
Az olimpia felemeli, de tönkre is teheti a női sportot
Kiss Noémi gimnazista koráig élsportolónak készült, egy csapatban úszott Egerszegi Krisztinával, aztán vízilabdázott is, végül mégis író lett.
3 + 3 olimpiai kiállítás, amelyet vétek lenne kihagyni Párizsban
A kultúra fővárosa számos sporttal kapcsolatos tárlattal várja azokat a szerencséseket, akik a helyszínen követhetik a 33. olimpiai játékokat.
Öt olimpikon, aki a művészetben is dobogós
Elszalasztott lehetőségek és sikertelenségtől való menekülés, nyugtató, pótcselekvés, hobbi vagy szerelem – számos indokból fordulhat valaki a művészethez. Mutatjuk, mi történik, ha mindez olimpiai sikerekkel is társul – öt életmű, ahol az ötkarikás játékok mellett nem csak ötlet szintjén jelenik meg a kreativitás.
Tom Cruise hajmeresztő kaszkadőrmutatványával zárul az olimpia
Már a megnyitóünnepség előre rögzített bejátszásain is lélegzetelállító dolgokat művelt az Assassin’s Creedből ismert fantom. A záróceremónián Tom Cruise fog nem kevésbé veszélyes dolgokat művelni, hogy az olimpiai zászlót a következő játékok házigazdájának, Los Angelesnek átadja.
A breaktánc híd a kultúrák között
A Noris by Nature művésznéven ismert breaktáncos lassan két évtizede áll színpadra rangos eseményeken. Az idén olimpiai számmá lett műfaj szépségeiről kérdeztük Lobontiu Norist.
Pharrell szerint ott a helye a művészeti versenyeknek is az olimpia műsorában
A rapper-divattervező Pharrell Williams amellett kampányol, hogy a művészeti versenyek is bekerüljenek az olimpia programjába. Pontosabban vissza, hiszen 1912 és 1948 között a nyári olimpiákhoz építészeti, festészeti, szobrászati, zenei és irodalmi versenyek is kapcsolódtak, amelyeken ugyanúgy érmeket osztottak, mint a sportversenyeken.
A Napkirály lovának nyomában ügethetnek öttusázóink Versailles-ban
Párizs mindent – többek között a világörökségi helyszíneit is – beveti, hogy minden idők legemlékezetesebb olimpiáját hozza össze.
Kétszer is előfordult olimpián, hogy mindhárom érmes magyar versenyző volt
Az első újkori olimpia első versenyszámának első szólított versenyzője magyar volt, Szokoly Alajos, aki aztán ebben a versenyszámban harmadik helyezést ért el. Az elmúlt 128 év alatt számtalan legenda született az olimpiákon, és rengeteg érdekesség színezte a játékok történetét.
Az olimpia apropóján: öt író véleménye a sportról
Nádas a futásba szeretett bele, Ottlik nemzetközileg is elismert bridzsszakértő volt, Mészöly a focizás mellett az olimpiáról is kifejtette a véleményét, Márai teniszezett és úszott, Jókai pedig vívott és súlyt emelt.
A négylábú női teniszező, avagy lemezborítók, amelyeket a sport ihletett
Hét sportág, amelyek a popzenekarok fantáziáját is megmozgatták, és a lemezborítókon is megjelentek, szabad, rock and rollos felfogásban.
Ezért lett lila a futópálya a párizsi olimpián
A feltűnő szín mellett anyaga is különleges, amely nemcsak újrahasznosított forrásból származik, de újabb rekordokhoz is hozzásegítheti az atlétákat.
Világhálón a párizsi olimpia himnusza
A OneRepublic frontembere, Ryan Tedder Hello World című dalát Gwen Stefani és Anderson .Paak adják elő.
A művészeti vezető szerint senkit sem sértett az olimpia megnyitója
Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta vasárnap, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.
Szajnán vágtató ló, metál és Céline Dion az Eiffel-tornyon
A szakadó eső sem ronthatta el a 2024-es nyári játékok különleges nyitányát: olyat mutatott a fény városa, amire még sokáig emlékezni fogunk.
Mi a hazafiasabb: Armani vagy a fűszoknya?
Az olimpiai megnyitókon a résztvevők azt is megmutatják, mit gondolnak országukról a designon és a divaton keresztül. Körbenéztünk a nagyvilágban, de a magyar emlékidézés sem maradt el.
Több mint 45 ezer dollárért kelt el egy 2024-es olimpiai fáklya és egyenruha egy aukción
A közel 400 darabot felvonultató árverésen viszont a legértékesebbnek tartott emléktárgy nem talált gazdára.