Omega

„Soha nem lesz vége annak a zenei útkeresésnek, amit közel 60 éve elkezdtünk”

Interjú Benkő Lászlóval, az Omega Kossuth- és Liszt-díjas tagjával.

Szekeres Tamás húsz év után készített új szólólemezt

A hazai rockszíntér kiemelkedő gitárosának White Shapes of Blue című anyaga eddigi pályájának összegzése.

Omega és Nazareth a Sportarénában

Tűzvihar című anyagával lép fel az Omega együttes november 8-án a Papp László Sportarénában. A legendás zenekar előtt a skót Nazareth melegít be.

Rocktörténet Benkő Lászlóval

A Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának egyik legnépszerűbb programsorozata az Azok a régi csibészek. A poptörténeti talkshow következő vendége Benkő László zenész, billentyűs, zeneszerző, a legendás Omega zenekar tagja lesz. A beszélgetésről, a talkshow-ról és a jövőbeni tervekről Vass Norbertet, az alprogram koordinátorát kérdeztük.

Koncert ezer lámpás fényében

Az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódóan idén hatodik alkalommal rendezik meg az Ezer Lámpás Éjszakája jótékonysági koncert- és programsorozatot országszerte. A rendezvény székesfehérvári állomásának egyik fellépője Elefánt lesz, aki új szólólemezét is bemutatja az élő koncerten. Fellépését követi majd a több ezer világító lufi magasba engedése, „hogy minden gyermek hazataláljon”.