?Az 1961 és 1984 között működött Budai Ifjúsági Park a magyar rockzene születésének egyik bölcsője volt. A 2016-ban a helyszínen tartott nagy sikerű Omega-koncert adta az ötletet a programsorozat megszervezéséhez, a régi hangulat felidézéséhez. Tavaly a Piramis évek, a Beatrice, a P. Mobil, a Mini, a Skorpió és a Karthago lépett fel? ? mondta Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója a június 5-ei sajtótájékoztatón. Idén június 29-én az Omega, augusztus 8-án D. Nagy Lajos (Rolls, Bikini), augusztus 11-én Hobo (Földes László), augusztus 23-án az Apostol együttes, végül szeptember 7-én a Dinamit együttes ad koncertet a Várkert Bazárban. Benkő László, az 56 éve alakult Omega együttes billentyűse úgy fogalmazott, hogy jó érzés felidézni mindent, ami az Ifiparkban történt, függetlenül a néhány kellemetlen emléktől is.

 

?A koncerteken az egész környék tele volt emberekkel, nagyon fontos szórakozóhely volt. Tizenöt-tizenhat évesen éppen az Omegát láttam itt először, de ledobtak egy vasszéket, így nézőként később nem jöttem, az Omegával azonban számos emlékezetes esténk volt itt? ? tette hozzá Molnár György ?Elefánt?, az Omega gitárosa. D. Nagy Lajos arról beszélt, hogy először 1982 májusában a Rolls Frakcióval lépett fel az Ifiparkban tizenhét ember előtt, de az év szeptemberében már hatezren voltak kíváncsiak rájuk. ?Most szólókoncertem lesz, amelyen a Rolls Frakció- és Bikini-dalok mellett előadunk néhány dalt korábbi szólólemezeimről. És készül új albumom, erről is játszunk, a beharangozó kislemez, a Minden, ami volt című korongot mindenki megkapja a belépőjegy mellé.?

 

Hobo megjegyezte, hogy nézőként sokat járt a Ifiparkba a hatvanas-hetvenes években, a megkövetelt öltönyben, nyakkendőben és fehér ingben. ?Volt egy Kex-koncert, amelyen brahiból tizennégyszer egymás után előadták a Marina, Marina című slágert, egy Radics Béla-bulin meg azt kiabálta a közönség, hogy Bélát a pártba. A Hobo Blues Band koncertjein két-háromezer ember zsúfolódott össze a színpad előtti katlanban, látni lehetett az arcukat.? Hobo és csapata augusztus 11-én a régi és új dalokból egyaránt válogat.

 

Eredetileg jazzrock zenét játszott az Apostol együttes, a 48 éve alakult csapat sikerkorszaka a populárisabb zenére áttéréssel a hetvenes évek közepén kezdődött, az énekes Meződi József csatlakozása után. Olyan, mindenki által dúdolt slágerek születtek a hetvenes-nyolcvanas években, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nem tudok élni nélküled vagy az Eladó, kiadó most a szívem. ?A váltás a slágerzenére nem tudatosan történt: az Okosabban kéne élni véletlenül került hozzánk, Bolba Lajos, a Made in Hungary című rádióműsor zenei rendezője adta oda nekünk? ? idézte fel Németh Zoltán, a zenekar billentyűse, alapítója.

 

A Volt egyszer egy Ifipark idei sorozatában lesz Dinamit-koncert is, a szeptember 7-ei záróesemény. Németh Gábor dobos elmondta: jövőre 40 éves a zenekar, amely ezzel a bulival vezeti fel a jövő évi jubileumi koncertsorozatot. Hozzátette: ezen vendégként talán az eredeti énekes, Vikidál Gyula is fellép velük néhányszor (a jelenlegi frontember Rudán Joe). Szűcs Antal Gábor, a Dinamit gitárosa hozzáfűzte: az Ifiparkban először a Szivárvány együttessel játszott a hatvanas évek végén, de zenélt itt a Kex-szel, a Hungariával, a Skorpióval és a Dinamittal is, amelynek legnagyobb slágere az Aluljárók fia volt.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mohai Balázs